Nem lehet, nem szabad, nem, nem, nem, nem és nem...!
Nem kezdhetem újra.
Nem hagyhatom, hogy elcsábuljak..nem szabad.
Újra, ugyan azt..nem bírnám ki. Basszus.
Tudnám, mi a francért járatja velem valaki újra és újra ugyan azokat a köröket..egy ugyan olyan hangú és szemű pasival. ???
Valaki, akárki, bárki...állítson le..nem fogok már sokáig hallgatni a józan eszemre, pedig kellene, nagyon.
2012-10-21
2012-04-14
2012-04-06
Újabban rászoktam a kontyokra/sál a hajba dolgokra. Néha még jól is áll. A mai napit nagyon szerettem, bár eléggé kezelhetetlen hajjal keltem. Nem volt kedvem szenvedni vele így fogtam a lila sálat és hello. Totálisan feldobta a napom, persze miután megláttam magamról egy képet, vissza is zuhantam a földre. De attól még a lilát szeretjük, a többit meg leszarom. *.*
2012-04-03
Este van, Edvin Martont hallgatok. London, B..túl sok minden jár mostanában az eszemben. Sokszor hallottam, hogy hatalmas nőcsábász...de azt hiszem a legtöbb zseniális zenész az. Megállítja nekem az időt és csak libabőrt hagy. Azt a fajta érzést adja neked, mikor azt kívánod, bár igazán úgy tudnád érezni a zenét, akár egy zenész..és játszanál, még erő van benned. De szeretném azt az érzést. Persze, csak hallgatva..ez sem rossz így.
Zene, pillanatok, szenvedély. Annyira hiányoznak mostanában ismét az életemből. Persze már rég megtanultam, hogy én tehetek erről. A zenéről egész egyszerűen lejjebb szoktam, mióta itt vagyok. A pillanatok sokszor imádnivalóak, élménydúsak..sokszor szürkék, a szenvedély sehol nincs.
Valami olyasmit írtam Zs-nek, hogy talán a legnagyobb baj az életemben, hogy úgy üldözöm a szenvedélyt, a szerelmet, a kapcsolatokat, mintha mindig a tökéletest keresném mindenben. Valaki megtaníthatna a többi verzióra is...:)
Zene, pillanatok, szenvedély. Annyira hiányoznak mostanában ismét az életemből. Persze már rég megtanultam, hogy én tehetek erről. A zenéről egész egyszerűen lejjebb szoktam, mióta itt vagyok. A pillanatok sokszor imádnivalóak, élménydúsak..sokszor szürkék, a szenvedély sehol nincs.
Valami olyasmit írtam Zs-nek, hogy talán a legnagyobb baj az életemben, hogy úgy üldözöm a szenvedélyt, a szerelmet, a kapcsolatokat, mintha mindig a tökéletest keresném mindenben. Valaki megtaníthatna a többi verzióra is...:)
2011-06-28
2011-04-12
2011-03-11
2011-01-02
Új év és megint itt.
Az, hogy fordult egyet a naptár semmin nem változtatott. Ugyanúgy jöttem vissza, ahogy elmentem. Na jó, mégsem. Kis reménysugár félék voltak bennem, mikor haza rohantam ebből a havas, hideg-rideg akármiből, de nem..semmi sem változott. Ugyan olyan üres és hideg minden belül, mint a lakás.
Egyszerűen nem tudom magamat és a dolgaim felpofozni ebből a tejfölös ködös, álmos akármiből. Borzasztóan nyomasztó. Nyomaszt, hogy megint nem vagyok önmagam.
Mindig ez a sok nyafogás. Ennek is véget kellene már vetni. De azt hiszem, ahogy Zs. is mondta, így könnyebb élni..túlélni, túllendülni... Nem igazán tudom. A sok régi hülyeségem kezd visszaszivárogni az életembe, ami nem jó és ez a hely nem segít jobban rajtam. Sőt.
Le kell megint állítanom magam és a képzeletem. Mert a sírba fognak vinni.
Minden kis tollpihében megint kezdek párnákat látni...pedig néha, a tollpihék egyszerűen csak tollpihék. Sosem lesz belőlük párna. Ahhoz túl kicsik és kevesek...
Más.
Évértékelés. Ez az a dolog, amit még sosem csináltam. Inkább utóbbi két évet értéklenék, vagy legalábbis szösszenek valami hasonlót.
Viták és veszekedések, fulladás, nagykorúság, fájdalom, tanulság, csalódás. Ez volt 2009. Szerettem is, de inkább nem. Elzavartam a káoszt az életemből és észre sem vettem, hogy egy másikba léptem át. Egy sokkal sötétebbe. A saját káoszomba. Ahol nem a másik bánt. Hanem, ahol magamat bántom. Keserédes hangulata volt annak az év végének. Bulik és a jóságos Tündérkeresztmama. Aztán már csak utóbbi. Mert csak Ő maradt meg. El is felejtette néha-néha kicsit az ő múzsáival és édes-kedves, jóságos szavaival, hogy igazából mi is van körülöttem. Aztán jött a 2010. új döntések és hatalmas botrányok kíséretében. Aztán el lett döntve, a fájdalom és harag, az utolsó cérnaszál minden elpattant. Nem volt senki. Csak én voltam magamnak. Kegyetlen az olyan. De aztán jobban belegondoltam és rájöttem, hogy semmi sem változott. Inkább csak felfrissült a tény, hogy mekkora pókháló is van körülöttem. Én meg vergődök benne, mint egy halálra ítélt légy. Izgalmas dolog.
Egyetem másik nagy csalódás árán sikerült. Ezúttal nem másokban, csak magamban. Hogy még ez se tudott összejönni stbstb..érzés. Mindegy, túlléptem rajta. Volt még azon a nyáron Balaton, ami felháborítóan szánalmasra sikerült és volt Sziget. Istenkém, Sziget.. Komolyan mondom, hiába voltam társasággal, mégis csak a Fiúk húztak ki. Tündérkeresztmama, a Pillangótündér és a Mostohagyerek persze mind visítoztak velem...értettük is, mit érezhet nagyjából a másik. De engem, engem talán nem értettek. Nekem Sziget volt a kapu, a lehetőségeim és egy új, egy jobb vagy legalább szabadabb élet felé. Persze ez a lufi is gyorsan kipukkadt, de az az élmény, az az energia, az a megfoghatatlan valami, amit ott éreztem mindig el fog kísérni. Bármennyire banálisan és tündérkeresztmamásan is hangzik ez az egész.
Élet. Új. Egyetem. Új város, új emberek. Sok új ember, mégis még mindig egyedül vagyok hideg és üres, mint a lakás. Szánalmas. Lányok, persze szeretem Őket. De ez vegyes. Senki nem mer és talán nem is akar úgy belevágni a dolgokba, ahogy a Nagykönyvben. Persze ezt ki ne értené meg?...Csak Tudod, az az érzés. *Az* az érzés. Na az kitörölhetetlen. Persze az ember mindig a veszte felé rohan, csak én valahogy sose jó vonatra szállok. Mindig mindegyik tele van.
Kávézás.
Ez a 2010-es év legjobb és legkedvesebb új szokása. Ritkán, de olyanokkal, akit szeretek.
Latte.
Árkád. Frei. *Capella. Dugonics.
De végsősoron az élet nagyot fordult ez alatt az év alatt. Ezalatt a két év alatt.
Eljutottam odáig, hogy elszörnyedjek a régi döntéseimtől.
Eljutottam odáig, múlt héten egészen pontosan...hogy hajlandó legyek számításba venni a tényt, hogy talán nem is vagyok annyira szánalmas és taszító, mint azt érzem. Szerettem ezt az érzést. Hihetetlen volt. Ez valami újnak a kezdete, valami másé, valami nagyobb változásé. Bennem, velem. Kezdem elengedni a múltat.
Ezt, az érzéseket, a pillanatokat, az emlékeket és nem utolsó sorban az új és régi kincseket köszönöm Neked 2010!
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
2010-11-06
Cobain - Come as you are
Come as you are, as you were, as I want you to be.
As a friend, as a friend, as an old Enemy.
Take your time, hurry up, choice is yours, don't be late.
Take a rest, as a friend, as an old memory.
Memory ah, Memory ah, Memory ah.
Come doused in Mud, soaked in Bleach, as I want you to be.
As a trend, as a friend, as an old Memory ahhh.
Memory ahh, Memory ahh, Memory ahh.
Chorus:
And I swear that I don't have a gun
No, I don't have a gun
No, I don't have a gun
--Instrumental--
Memory ahh, Memory ahh, Memory ahh, Memory ahh. (Don't have a Gun.)
Chorus:
And I swear that I don't have a gun
No, I don't have a gun
No, I don't have a gun
No, I don't have a gun
No, I don't have a gun
(Memory ahh, Memory ahh)
2010-11-02
Általában az ember fél kimondani dolgokat, mert akkor tényleg és igazán valóságossá válnak. De mi van, ha én ki merem mondani, de nem merem ide leírni? Nem ennek van több értelme? Mert hiába törölhetem ki bármikor, ez akkor is jobban szembeállít a dolgaimmal, nem? Vagy csak képzelődöm és a migrén beszél belőlem?
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
2010-10-09
Talán nem mindig döntünk jól.
Talán néha megbánjuk.
Talán túlságosan is egyedül maradunk.
Talán félünk is.
Talán lennének más, elfogadhatóbb alternatíváink.
Talán szeretnénk néha inkább azokkal próbálkozni.
Talán lehetnénk mások.
Talán a körülményeink is lehetnének mások.
De nem vagyunk mások.
Azok vagyunk, akik és ahogy.
Elvekkel.
Olyan háttérrel, amilyennel.
Rossz döntésekkel.
Egyedül.
Mégis véghez kell vinnünk, azt, amiért rosszul kellett, hogy döntsünk.
Talán, akkor eljutunk egy olyan élethez, ahol már dönthetünk kedvünk szerint.
..fenntartások és bírálatok hegye nélkül.
Ahogy nekünk tetszik.
Egyedül.
De szabadon!
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
Talán néha megbánjuk.
Talán túlságosan is egyedül maradunk.
Talán félünk is.
Talán lennének más, elfogadhatóbb alternatíváink.
Talán szeretnénk néha inkább azokkal próbálkozni.
Talán lehetnénk mások.
Talán a körülményeink is lehetnének mások.
De nem vagyunk mások.
Azok vagyunk, akik és ahogy.
Elvekkel.
Olyan háttérrel, amilyennel.
Rossz döntésekkel.
Egyedül.
Mégis véghez kell vinnünk, azt, amiért rosszul kellett, hogy döntsünk.
Talán, akkor eljutunk egy olyan élethez, ahol már dönthetünk kedvünk szerint.
..fenntartások és bírálatok hegye nélkül.
Ahogy nekünk tetszik.
Egyedül.
De szabadon!
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
2010-08-25
Nem akarom ezt.
Nem akarom hallani ezt a sok fájdalmat.
Nem akarom érezni én is.
Elég a sajátom.
Azt sem akarom érezni.
Nem akarok együtt érezni.
Megint, még mindig, ismét és újra...
Nem akarok érezni sem...így nem.
Nem akarom Lisa Gerrardot hallani, nem akarom megnlzni a Man on fire-t.
Nem akarom minden egyes rohadt porcikámban érezni ezt a dalt és ezt a rengeteg fájdalmat együtt.
Sok.
Érted?
Bárki is vagy, értsd végre meg!
Túl sok!
Élni akarok, érted amit mondok??
Élni, mint a többi normális egyetemista.
Ki akarom élvezni minden egyes rohadt percét.
Bulikat akarok, nevetést és sok tanulást.
Embereket akarok.
Újakat.
Sokat.
De nem túlságosan sokat.
Csak eleget.
Önző akarok egyszer végre én is lenni, érted?
Önző.
Boldog.
Önfeledt.
Miért olyan rohadtul lehetetlen ez?
Miért kell megnehezíteni az egyébként sem nyílegyenes utamat?
Mikor lesz végre elég?
Mikor kapok szabadságot?
Túl sok a kérdés, kevés a pont.
2010-07-15
Sokszor van, hogy az ember egyszerűen csak elkezd gondolkozni. Gondolkozni jövőn, múlton, napi dolgokon, emlékeken, kapcsolatokon, embereken, a saját kis életén..
Nem tudom, mi jön, nem szeretem, mikor valamit nem tudok irányítani. Amiért hiába teszek, nincs elég befolyásom. Persze egyetlen kivétel ez alól az emberi kapcsolataim. Azokat sosem tudnám tudatosan irányítani, képtelen lennék marionette-babákként kezelni azokatt, akik körülvesznek vagy akikkel nap, mint nap találkozom. Nem tudnám kavarni a szálakat, úgy, hogy azok a végén nekem kedvezzenek. Undorodom ettől. Furcsa kettősség, de igyekszem hű maradni az elveimhez, már ha az embernek 19 évesen lehetnek szilárd elvei. Mégis úgy érzem, elég löketet kaptam, ami segített a saját kis szabályrendszeremet kialakítani.
Az a sok bizonytalanság és kétség, amikkel tele vannak a mindennapjaink...Annyira szörnyű ez az egész.. Akár a saját életén gondolkozik az ember lánya, akár másokén. Olyanokén, akiket szeret.. Nem tudom melyik nehezebb. Talán hallgatni és tehetetlennek maradni, az a nehezebb. Annál nincs rosszabb. Mikor érzed a barátaid fájdalmát, de te nem tudsz, képtelen vagy segíteni vagy akár könnyíteni a lelkükön. Talán azért, mert keveset tapasztaltál, talán azért, mert épp túl sokat. Csak sajnos, vagy nem sajnos, nem ugyanúgy épülünk fel. Nem ugyanazok az akadályok keresztezik a bukdácsolásainkat...hiába érezzük egymást emberileg és lelkileg annyira közel. Van, aki nagy családba születik, szerető családba, testvérek mellé, ambíciózus anya mellé, aki egy hang miatt a tűzbe menne a gyermekéért. Vagy kisebb családba, gondok közé ugyanúgy, de mégse annyira egyedül. Kevesebb a mosoly, egyre kevesebb. Vagy talán az a jobb, ha az ember egyedül születik bele egy reménytelen házasságba, mint egyfajta mentőöv? Nem tudnám megmondani. Csak egy oldalát ismerem ennek az egész életszerű valaminek, amit taposunk. Nem tudom, még sejteni se mindig vagyok képes..
Talán azt mondanánk elsőre, hogy persze a nagy család, a boldog gyerekkor és a testvérek az, amit minden józan ember választana. De mi van, ha az az élet sem ilyen habos? Mi van, ha az olyan ember, hiába kap jó adottságokat, testben és észben, sok barátot és kapcsolatot, hiába válik ambiciózussá maga is, makaccsá és emberivé, hogyha a lelke nem lehet teljes? Mi van, ha hiába tesz meg mindent az életért, ha az élet mindig és mindig csak nagy farönköket és szakadékokat terel elé? Jobb az, ha kisebb vagy inkább más problémákkal van tele a gyerekkor, magányosan, egyedül, saját világban, ugyanolyan erősen, de mégis törékenyebben mint bárki más? Vajon attól leszünk-e igazán emberek, amit otthonról hozunk vagy kell hozzá az ember saját tudata is? De, hogyha az kell, elég -e az, hogy hű marad a családi örökséghez, tisztelethez, gondoskodáshoz..vagy a fájdalomtól érünk igazán egyre inkább emberré? Miért fáj jobban az élet annak, aki át is gondolja? Miért érdemlik azok az emberek az igazi fájdalmat, ha emiatt sosem lehetnek önfeledtek, butácskák, naívak..tudatlanok. Persze idézőjelben. Miért kell ilyen embereknek is lennie? ha minden ember, asszony és férfi egyforma, miért fáj az egyik lelke jobban, ha fájdalom éri? Miért van öntudat néhány emberben és hogy formálhatja azt leghelyesebben, úgy hogy kevéssé sérüljön, mégis hasznos maradjon?
Egyre kevésbé értem az embereket. A gondjaikat, a fájdalmukat..
Vajon a rossz után tényleg jön jó, vagy csak ebbe könnyebb kapaszkodni?
Túl sok a kérdőjel, kevés a pont.
2010-07-13
2010-07-04
Szombat este ne kapcsold be a tvt....
Az ember egy idő után immunissá válik a saját fájdalmára. Megtanul vele együtt élni, a végén azt hiszi kiölt magából mindent. Éli az életét, ami valamiért nem az igazi, érzi, hogy nem az, de nem tehet ellene semmit. Képtelen ellene tenni. Úgy érzi nem tehet mást, mint sodródik. De a sodrás nem elég erős, mert nem jön semmi, csak a másnap. De a másnap ugyanolyan, mint az előző.
Aztán unalomból lapozgatja a tévét, talál egy jónak tűnő filmet. De persze nem egy bugyuta film lesz. Mélyen szívbe markol és előfakaszt minden egyes szikrát a régi fájdalomból és akkor eszébe jut, hogy hiába telik az idő, mégis a lelke ugyanúgy romokban van, mint egy nappal vagy évvel előtte.
http://www.youtube.com/watch?v=IhoXEq3MdVA
Mikor lesz ennek vége? Mikor lehet nyugtom?
Sok a kérdőjel, kevés a pont.
Aztán unalomból lapozgatja a tévét, talál egy jónak tűnő filmet. De persze nem egy bugyuta film lesz. Mélyen szívbe markol és előfakaszt minden egyes szikrát a régi fájdalomból és akkor eszébe jut, hogy hiába telik az idő, mégis a lelke ugyanúgy romokban van, mint egy nappal vagy évvel előtte.
http://www.youtube.com/watch?v=IhoXEq3MdVA
Mikor lesz ennek vége? Mikor lehet nyugtom?
Sok a kérdőjel, kevés a pont.
2010-06-20
Henry Howard - The Means to attain Happy Life
The Means to attain Happy Life
by Henry Howard (1516 – 1547)
Martial, the things that do attain
The happy life be these, I find:—
The richesse left, not got with pain;
The fruitful ground, the quiet mind;
The equal friend; no grudge, no strife;
No charge of rule, nor governance;
Without disease, the healthful life;
The household of continuance;
The mean diet, no delicate fare;
True wisdom join'd with simpleness;
The night dischargèd of all care,
Where wine the wit may not oppress.
The faithful wife, without debate;
Such sleeps as may beguile the night:
Contented with thine own estate
Ne wish for death, ne fear his might.
Alternative wording, in modern English:
My friend, the things that do attain
The happy life be these, I find:
The riches left, not got with pain;
The fruitful ground; the quiet mind;
The equal friend; no grudge; no strife;
No charge of rule, nor governance;
Without disease, the healthy life;
The household of continuance;
The mean diet, no dainty fare;
Wisdom joined with simpleness;
The night discharged of all care,
Where wine the wit may not oppress:
The faithful wife, without debate;
Such sleeps as may beguile the night;
Content thyself with thine estate,
Neither wish death, nor fear his might.
by Henry Howard (1516 – 1547)
Martial, the things that do attain
The happy life be these, I find:—
The richesse left, not got with pain;
The fruitful ground, the quiet mind;
The equal friend; no grudge, no strife;
No charge of rule, nor governance;
Without disease, the healthful life;
The household of continuance;
The mean diet, no delicate fare;
True wisdom join'd with simpleness;
The night dischargèd of all care,
Where wine the wit may not oppress.
The faithful wife, without debate;
Such sleeps as may beguile the night:
Contented with thine own estate
Ne wish for death, ne fear his might.
Alternative wording, in modern English:
My friend, the things that do attain
The happy life be these, I find:
The riches left, not got with pain;
The fruitful ground; the quiet mind;
The equal friend; no grudge; no strife;
No charge of rule, nor governance;
Without disease, the healthy life;
The household of continuance;
The mean diet, no dainty fare;
Wisdom joined with simpleness;
The night discharged of all care,
Where wine the wit may not oppress:
The faithful wife, without debate;
Such sleeps as may beguile the night;
Content thyself with thine estate,
Neither wish death, nor fear his might.
2010-06-11
2010-06-05
Resistance
Is our secret safe tonight
and are we out of sight
Or will our world come tumbling down?
Will they find our hiding place
is this our last embrace
or will the walls start caving in?
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong, could be wrong, to let our hearts ignite
It could be wrong, could be wrong, are we digging a hole?
It could be wrong, could be wrong, this is out of control
It could be wrong, could be wrong, it can never last
It could be wrong, could be wrong, must erase it fast
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong could be....
Love is our resistance
They'll keep us apart and they wont to stop breaking us down
Hold me
our lips must always be sealed
If we live a life in fear
I'll wait a thousand years
just to see you smile again
Kill your prayers for love and peace
You'll wake the thought police
we can't hide the truth inside
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong, could be wrong, to let our hearts ignite
It could be wrong, could be wrong, are we digging a hole?
It could be wrong, could be wrong, this is out of control
It could be wrong, could be wrong, it can never last
It could be wrong, could be wrong, must erase it fast
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong could be....
Love is our resistance
They'll keep us apart and they wont to stop breaking us down
Hold me
our lips must always be sealed
The night has reached it's end
We can't pretend
We must run
We must run
Its time to run
Take us away from here
Protect us from further harm
Resistance
Is our secret safe tonight
and are we out of sight
Or will our world come tumbling down?
Will they find our hiding place
is this our last embrace
or will the walls start caving in?
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong, could be wrong, to let our hearts ignite
It could be wrong, could be wrong, are we digging a hole?
It could be wrong, could be wrong, this is out of control
It could be wrong, could be wrong, it can never last
It could be wrong, could be wrong, must erase it fast
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong could be....
Love is our resistance
They'll keep us apart and they wont to stop breaking us down
Hold me
our lips must always be sealed
If we live a life in fear
I'll wait a thousand years
just to see you smile again
Kill your prayers for love and peace
You'll wake the thought police
we can't hide the truth inside
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong, could be wrong, to let our hearts ignite
It could be wrong, could be wrong, are we digging a hole?
It could be wrong, could be wrong, this is out of control
It could be wrong, could be wrong, it can never last
It could be wrong, could be wrong, must erase it fast
It could be wrong, could be wrong, but it should have been right
It could be wrong could be....
Love is our resistance
They'll keep us apart and they wont to stop breaking us down
Hold me
our lips must always be sealed
The night has reached it's end
We can't pretend
We must run
We must run
Its time to run
Take us away from here
Protect us from further harm
Resistance
2010-06-03
2009-09-29
Tudom, hogy szeretem.
és tudom, hogy megőrültem érte.
azt is tudom, hogy nem bírom tovább.
a kapcsolatunk nem a boldogságon alapszik, hanem a veszekedéseken.
veszekedések, mert hibáztam.
sokat hibázom.
nem tudom, hogy voltam képes rá, hogy elengedjem.
nem tudom, hogy jutottam el eddig a pontig.
talán minden egyre inkább sok lett.
a problémái és az enyémek.
vagy az ő problémái velem.
nem tudom elfogadni, hogy valaki állandóan csak azon legyen, hogy megváltozzak.
képtelen vagyok változni, főleg ha elvárják tőlem.
sosem nyíltam meg ennyire senkinek.
azt hittem tudja.
azt hittem érzi, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy uralkodjanak rajtam.
gyűlölöm, ha nem vagyok egyenrangú fél.
vagy ha nem kezelnek akként.
először kisebbségi érzést vált ki belőlem.
aztán szomorúságot.
a végén pedig dühös vagyok, hogy hagytam magam idáig jutni.
ő volt az első.
azt hittem igazi.
nincs igazi.
csak az élet van és a problémák.
együtt főként a másodikon akadtunk fennt és elfelejtettük, hogyan kell az elsőt.
varázslatra vágyom.
ölelésekre.
gyengédségre.
érzelmekre.
semmi manupuláció, semmi gondolkodás, semmi probléma.
semmi burger king vagy étkezési csekk.
virág.
csoki.
mosoly.
ölelés.
érintések.
randevú.
izgalom.
semmi aggodalom.
vagy aggály.
vagy félelem.
élet.
színek.
levegő.
öröm.
kevés bánat.
nincsenek könnyek.
és veszekedés.
alapvető kompromisszum.
sok törődés.
apróságok.
kis csodálat.
dolgok, amik megvoltak és dolgok, amikre valóban szükségem van.
nem az ő hibája.
az én hibám.
tudtam milyen.
mindenáron szeretve akartam lenni.
tartozni valakihez.
elfelejtkeztem a valódi énemről.
elnyomtam az igazi dolgaim.
valaki mást ismert meg.
nem én voltam.
nem teljesen én.
és fontos részemet nem ismerte meg.
mert elfelejtettem, hogy van olyanom.
de most hiányzik.
félek.
egyedül vagyok.
de nem kell senki.
nem kell szerelem.
vagy elkötelezettség.
sem alkalmi szex.
csak függetlenül mindentől és mindenkitől valahonnan szeretnék törődést kapni.
meglepetéseket.
mosolyt.
nem kell a szerelem.
mássá tesz, mint aki valóban vagy.
nem akarok más lenni.
nem akarok egyedül lenni.
de mással sem akarok lenni, csak hogy ne legyünk egyedül.
vagy megszokásból.
vagy mert azt hitetjük el magunkkal, hogy ami van az szerelem.
nem vagyok szívtelen.
sem önző.
sohasem voltam önző.
talán ki kéne próbálnom milyen.
akkor talán látnám milyen az élet.
milyen lehet valóban élni.
2009-07-19
Fura álmom volt az éjjel. Arról szólt, hogy reggel készülődtünk anyuval a konyhában. Nekem még nem volt suli, de valahova én is indultam. Anyu bement a szobába, amég én a konyhában maradtam és kinyitottam a szekrényt. Egy kisbaba volt benne. Nagyon meglepődtem, hogy is kerülhetett a mi konyhaszekrényünkbe egy kisbaba. Fel volt öltöztetve, kis kék és piros csíkos felső volt rajta és farmer kantáros naci. Háttal volt nekem, megérintettem, majd a karomba vettem, mire ő felém fordította az arcocskáját, hallottam, ahogyan sír, de nem láttam belőle semmit, mert be volt kötözve. Jobban mondva fáslizva, mint a műtéti hegeket szokták. De a babának az egész feje be volt borítva, még a szemeinek sem volt hely kihagyva, sem a kicsi orrának vagy a szájának. Bizarr látvány volt. Aztán arra emlékszem, hogy megbeszéltük anyuval, hogy elviszem valahova, mert ugye anyunak dolgozni kell menni, tehát ő most nem tud minket elkísérni. Aztán a város egy ismeretlen pontján találtam magam, fás és árnyas utca volt, de meleg nyári nap és a Nap sugarai is átszűrődtek néhány levélen. De fogalmam sincs hova akartam vinni. Talán valamiféle otthonba, vagy intézetbe. Nem tudom. Arra emlékszem utolsóként, hogy rámmosolyog, de nem látom az arcát, bár fásli már sehol sem volt. De éreztem a boldogságát és azt, hogy hihetetlenül nyugodt a karjaimba. Aztán nem tudtam mit kezdjek vele, nem volt szívem megválni tőle és ekkor felébredtem...
Miután felkeltem, odamentem a polchoz, leemeltem a jóöreg Krúdy-féle álmoskönyvet, fellapoztam. Krúdy szerint gyerekkel álmodni viszályt, bonyodalmat jenet, idegen gyerek viszont jelent kellemes dolgot, örömöt, szerencsét is. Miután jöttek mamámék, elmeséltem nekik. Mind azt mondták, hogy gyerekkel álmodni pletykát jelent, hogy pletykálnak rólad. Ez a népi hagyomány.. Aztán az előbb kíváncsiságból, felmentem chatre és megkérdeztem Enikőt. Idézem. Nekem ez olyannak tűnik,hogy valaki aki a közeledbe van, de nem látod..vagy nem tudsz róla segítségre szorul és a tiedre és majd ha mellette leszel vagy ha ott leszel vele akkor rendbejön. Nem igazán látok ennél logikusabb magyarázatot... nem hiszem,hogy a gyereket szó szerint kellene venni inkább egy elesett személyre utalhat és gondolom ezért is nem látod az arcát lehet arctalan tehát pl online vagy nem tudom.
Nem tudom miért, de elgondolkodtatott ez az egész..
De még mindig nem tudom hova tenni..
2009-07-01
Vajon miért írhattam le?...
Kaffka Margit:
LITÁNIA
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?
Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.
Bölcsességgel írott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!
Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem. --
Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss, hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!
"Szerelem" -- ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem; -- olcsó szó ez!
Szerelem! -- így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
-- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent komoly, nagy, --
Pajtásom, kedvesem vagy!
Hittel és emberséggel
Első te, kit válallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?
LITÁNIA
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?
Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.
Bölcsességgel írott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!
Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem. --
Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss, hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!
"Szerelem" -- ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem; -- olcsó szó ez!
Szerelem! -- így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
-- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent komoly, nagy, --
Pajtásom, kedvesem vagy!
Hittel és emberséggel
Első te, kit válallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?
Szabó Lőrinc:
TÜCSÖKZENE
148.
OLVASÁS
Mint a csillagokat a távcsövek,
úgy húztam körém, s egyre közelebb,
könyveken át a Világ Tényeit:
éj-nap olvastam. Mindent! Hajnalig,
kis lámpa mellett, s függönyözve a
konyhánk ajtaját. Boldogság, soha-
nem-álmodott, töltött be: Nemcsak én
vagyok (ha vagyok) bolond! Mint a fény
mihelyt szabad, oly határtalanúl
tágúlt a lelkem, nőtt, már messze túl
kíváncsiságban s reményeiben
iskolán s minden hasznon: Végtelen
nyílt elém, hisz most eszközt, szárnyakat
kaptam, repülni, s törni zárakat:
az Irodalmat: születő, arany
lángok zsúfoltak, gyerekmód ugyan,
de úgy, ahogy az első távcsövek
tömték új csillagokkal az eget
2009-06-28
I dreamed I was missing
You were so scared
But no one would listen
Cause no one else cared
After my dreaming
I woke with this fear
What am I leaving
When I'm done here
So if you're asking me
I want you to know
When my time comes
Forget the wrong that I've done
Help me leave behind some
Reasons to be missed
And don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory
Leave out all the rest
Leave out all the rest
Don't be afraid
I've taking my beating
I've shared what I've been
I'm strong on the surface
Not all the way through
I've never been perfect
But neither have you
So if you're asking me
I want you to know
When my time comes
Forget the wrong that I have done
Help me leave behind some
Reasons to be messed
Don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory
Leave out all the rest
Leave out all the rest
Forgetting
All the hurt inside
You've learned to hide so well
Pretending
Someone else can come and save me from myself
I can't be who you are
When my time comes
Forget the wrong that ive done
Help me leave behind some
Reasons to be missed
Don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory
Leave out all the rest
Leave out all the rest
Forgetting
All the hurt inside
You've learned to hide so well
Pretending
Someone else can come and save me from myself
I can't be who you are
I can't be who you are
2009-05-02
2009-04-18
Mit miért teszünk..
Ez foglalkoztat mostanában. Állandóan ellentmondásokba ütközöm. Azt mondom, nem értem az embereket, de ugyanakkor, látom az okot. Csak nem is tudom, talán nem tudom felfogni.
Vagy valami ilyesmi lehet. Csak gondolkozom, és így ismét túlkomplikálom az egész helyzetet. Meg kéne tanulnom nem gondolkodni. Majd egyszer megkérdezem Ivettet, hogy csinálja. De most komolyan, ha szabadságra vágyik és változatosságra, pörgésre, miért van mégis egy olyan emberrel, akit nem izgat igazán, ha nem lesz. Majd eldől. Nem értem, mert ha még egy városban laknának. De nem. Fölösleges idő és pénzpocsékolás.
No és arról beszél, hogy az illető őt 10000000%, hogy szereti. Komolyan nem gondol bele, hogy ez csak a máz? Mindkettő azt mondja a másiknak, hogy szereti, de náluk ez csak, mint szó van jelen. A szerelmet nem ilyennek kép
zeli és érzi egy átlag ember, legalábbis én azt gondolom.
zeli és érzi egy átlag ember, legalábbis én azt gondolom.Tökéletesen megfelelnek egymásnak. Ló helyett...
Az egészben azt találom a legviccesebbnek, hogy állítólag a történteken egyáltalán nem kellett volna felháborodnom, hiszen tudom milyen lány. De most ez tényleg komoly? Az én hibám, ha a csaj ráhajt a pasimra? Ne nevettess már.. Röhejnek tartom, hogy ilyennel védekeznek. Tegnap azt írta utoljára nekem Ivett, hogy most hogy elmondtam Lacikának a dolgot kvittek vagyunk. Ezt se igazán tudom felfogni. Mármint, hogy úgysem veszti el Lacit, neki amúgyis tökmindegy mi lesz velük, akkor hol vagyunk mi kvittek? Áh. Zavaros post lett ez, a gondolataim összetettebbek voltak. Nem tudok ma fogalmazni, se kifejezni magam. Igazából este komolyan odáig jutottam, hogy leszarom az egészet. Most is ezt gondolom, teljesen meg vagyok erről győződve.
Azonban kíváncsi leszek mi lesz hétfőn. Komolyan.:D Megmondtam a drágának, hogy nem fogok felhajtást csapni, nem fogom beégetni mások előtt, de nem menekül és ennyivel nincs lezárva. Kíváncsi vagyok, hogy ha nem a monitor előtt ül, hanem szemtől szembe vagyunk, akkor is tud e ilyen nagylány lenni. Ahogy láttam tegnap, próbál felülkerekedni önmagán, sőt inkább rajtam. Előjött a kis felsőbbrendű feelingje. Olyan aranyos. Viszont élőben más lesz, elkezd majd magyarázkodni, hebeg habog, közli, hogy őt amúgy se érdekli ez az egész. Konkrétan nem mer majd beszélni a dolgokról. Ahogy sosem. Az a baj vele, hogy túl kiszámítható. Tudtam, hogy ez lesz, meg is mondtam a buszon. Viszont valahol reméltem, hogy csak eltúlzom a dolgokat. Hát nem. Ez van. Az mindkettőnk legnagyobb hibája, hogy megelégedtünk és leragadtunk a másiknál. Vagyis neki még most is tökéletesen megfelelnék, ha nem nyitottam volna akkor este ki a szám, de még akkor is olyan lenne minden, ha csak úgy csinálnék látszólag, mint régebben. Azért ez vicces. Miért nincs szüksége egy embernek valódi beszélgetésre, és szoros kapcsolatra? Oké, hogy másképp kódolták, de mindig azt gondoltam, hogy ezek alapvető emberi szükségletek, lelki hülyeségek, amikre mindig és minden ember vágyik legbelül. No mindegy, jól megmondtam a frankót a semmiről. Igyekszem az életem és a gondolataim folyamatosan átütemezni, nem gondolkodni ezen. Csak még friss, én meg szeretek agyongondolni mindent. 
A legnagyobb bajom igazából csak az, hogy mi lesz a suliban. Mivel mi snekihez nem csapódtunk osztályszinten sem és suliszinten sem. Érdekes lesz. Mert nem az ember fog hiányozni, hanem hogy szünetekben ne a falat bámuljam. De majd kitalálom. Nem maradok egyedül, max egy kicsit felhúzok a napi 6-7 órára egy burkot, másik arcot. Azt már rég eldöntöttem, hogy elhatárolódom a sulis emberektől és dolgoktól, amennyire csak lehet; ahogy anno chattel is volt. Először hiányzott, szar volt, de már nem érdekel és nem is motivál semmi, hogy visszamenjek.
Más.
Rájöttem, hogy nem szeretek itt, bloggeren. Hiányzik blogolom, akkor is, ha az is szar volt. Csak mégis, annak volt egy hangulata, amit úgy érzek elvesztettem. Majd lesz valami, még kigondolom.
2009-03-28
Ha egyszer végignézed és elgondolkozol rajta talán rájössz, hogy bár gyermetegnek tűnik ez a dal és kissé nyálas, a
kkor is igaz. Kár, hogy ez senkit sem érdekel.
People stop fighting
Angels are crying
We can be better
Love is the answer
Search inside
Are there any more tears to cry(Don't you wonder why?)
Why you feel so alone
All against the world(World , World)
Search back time
When you used to sing alone(To the music of your soul)
Song of faith you can change
It's not too late
Refren:
People stop fighting
Angels are crying
We can be better
Love is the answer
Search inside
Are there any more tears to cry(Don't you wonder why?)
Why you feel so alone
All against the world(World , World)
Search back time
When you used to sing alone(To the music of your soul)
Song of faith you can change
It's not too late
4x Refren:
People stop fighting
Angels are crying
We can be better
Love is the answer
Angels are crying
We can be better
Love is the answer
Szombat...
Szombat. Reggel korán csörög a telefon, én pedig egy újabb szívrohamon estem át. Ahelyett, hogy aludtam volna, mentem suliba.. Én hülye, pedig még csak nem is tanultunk, ugyanis Tavasz nap volt vagy mi a franc. Takarítottunk. Vagyis már aki takarított. Merthogy ugye csak a fél osztály tette tiszteletét ma a suliban és a félnek a fele volt hajlandó valamit is csinálni. A többi késett, ült, bámult, kávézott, zabált, büfézett, kiment cigizni aztán újra és újra ismételgette a fenti igen fontos cselekvések valamelyikét..
Persze, én hülye takarítottam, de minek?! Megint, mint mindig más helyett. Bár, lassan már valahogy meg se lep ez az egész. Ez a baj velem...mármint sok baj van, de most arra gondolok, hogy nem vagyok elég gátlástalan. Persze nem szexuális értelemben. Ezt magyaráztam Neked is valamelyik nap.
Unalmas, monoton, szar nap, egy a sok közül. Egyre inkább nem találom a helyem az életemben és mások életében sem. Ivett, látszólag nagy barátnők vagyunk, mert jó, hogy van kinek dicsekedni, panaszkodni, aki viszonylag elviselhető a többi degenerált közt. De ennyi. Nem jelentek többet neki. Valóban nem. Mindig ott vagyok vele, tulajdonképpen már függök napközben tőle és ő is tőlem. De ő nem azt szeretné, amit én. Én egy feltétlen és jó barátságra vágyom, nem pedig egy olyanra, amikor én teszek a másik kedvére, ő pedig kegyesen elvisel ezért. Márpedig ez van. Eszembe jut, viszek két műzlit, veszek csokit, mindig elfelezem vele. Sosincs innivalója, mindig az enyémet issza. Nem csinál angol házit, ha megcsináltam mindig odaadom neki, vagy legalább segítek. Könyörgök, hogy legalább a szavakat tanulja meg, hogy legközelebb könnyebben tudjak neki magyarázni..., elviselem a hisztijeit, vígasztalom, mikor sírva és kiborulva jön suliba, hallgatom az otthoni problémáit, hallgatom a szerelmi problémáit, elmondom a véleményem, próbálom segíteni, meglepem valami olyannal a születés vagy a névnapján, aminek tudom, hogy örülne, megvárom vele a Bartók téren a 74-est, mikor megyek mamámhoz, megvárom reggel, ha késik a villamos, két kanalat viszek, ha olyan a kajám amit ő is szeret, gyűjtöm neki a kupakokat, sokszor hülyét csinálok magamból miatta, kiállok mellette, jelentkezek helyette, ha nem veszi észre a tanár, zenét küldök, házidogában segítek, mert a barátja vagyok. Mert tudja, hogy feltétel nélkül, bármikor számíthat rám, mert ott vagyok, legyen szó bármiről. Mert az egy barát dolga. Én legalábbis azt gondolom.
Ő elviseli, ha nyűgös vagyok vagy ha nem, akkor elkezd hisztizni vagy bunkózni. Megvár reggel, ha késik a buszom, figyel, ha meséleka szerelmi életemről. Más amúgy nem kifejezetten érdekli velem kapcsolatban, mivel legtöbbször elbambul közben és megkérdezi, hogy most mi van vagy mi?...Elfelejti, amit kérek tőle, általában könyörögnöm kell százszor egy dologért, hogy tudatosuljon. Elég lehangoló, mikor beszélgetünk, de ő nem figyel rám, aztán pedig nem érti, hogy miért nem kezdem előről és hogy most akkor mi is a bajom. Csak simán csalódott vagyok. Ilyenkor és még ezer másik lépésekor csalódom abban, amit szeretnék tőle. Ő még mindig nem érti, hogy nekem nem elég, hogy suliban elvagyunk. Nekem olyan barátra van szükségem, aki ott van velem, bárhol bármikor és bármiért. Nem kérdez, csak ott van. Én ezt megadom, de nem kapom vissza és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy pofára estem. Lehet benne valami. Bár ő sosem kérte, amit adtam, legalábbis legtöbbször nem...dehát egy barát nem azért ad és cselekszik, mert kérik tőle. D e ő ezt nem így fogja fel. Ha a szemére vetem, hogy miért nem figyel rám vagy hogy unom, amit művel, azt mondja, hogy ő próbál csak én nem mondok el neki soha semmit. pedig mondok, csak azokat nem hallja meg. Azt hiszem, hogy egy barátnak az is dolga, hogy érezze, legalábbis észrevegye, ha a másik bajban van, rosszul van....szavak nélkül is. Mennie kellene. De mi Ivettel nem vagyunk barátok, én vagyok csak az ő lgjobb barátja, ő pedig nekem egy ember, aki mintha a barátom lenne, de csak magányt éreztet.
Belefáradtam, hogy én küzdök kettőnk helyett és rosszul esik, hogy egyedül most karácsonykor kaptam tőle másodszor valamit. Egyszer egy tükrös karácsonyi ékszertartót, aztán most meg egy kávéscsészeszettet. Aranyos meg minden, úgy csináltam, mintha örülnék. De megint csak csalódtam akkor is. Mert egyáltalán nem tudta, hogy mit vegyen nekem, csak bement a százforintosba és levette a polcról, mert neki tetszett, aztán nekem adta, szeretettel..
Azt viszont értékeltem, hogy legalább ezt nem felejtette el, ha már azt nem is tudja, hogy mikor van a szüli- vagy a névnapom. Nem is írja fel, hogy eszébe jusson. Nem vesz semmit, nem köszönt fel, ha nem terelődik rá a szó, hogy van. Én írtam be a telefonjába egy-két hete a dátumokat. De kár volt. Mert így már semmi értelme az egésznek. Nem fog szívből jönni..erőltetett. Nem lesz meglepetés. Imádom a meglepetéseket. Ezt sem tudja. Igazából ezt senki sem veszi észre körülöttem. Ivett olyan, mint anyám. Ő is próbálkozik, néha úgy csinál, mintha jó anya lenne és hogy tökéletes a kapcsolatunk. Ezzel megnyugtatja magát. Aztán tiramisu tortát vesz szülinapomra. Utálom a tiramisut.
Szóval próbálkozik, de sosem eléggé. Nem megyünk egyikőjükkel sem soha sehová. Nincsenek élményeink.
Egyedül vagyok. Tudom, Te szeretsz, Te velem vagy és nem kéne ezt éreznem, de egyedül vagyok. Te sem értessz sokszor, nekem pedig nincs erőm elmagyarázni, mit miért mondok, csinálok, gondolok. Csak befordulok, elszomorodom vagy észre sem lehet venni rajtam. Olyan is sokszor van. Nincs senki, aki a barátom lenne vagy lehetne Rajtad kívül igazán....nincs senki. Hogyne, persze, mindig mondod, hogy lehetne. De hogy lehetne? A sulim egy diliház, megy a számítás és a képmutatás, nekem pedig elegem van mr bőven a felszínes dolgokból. Mélyebb kapcsolatokra vágyom. Megértésre, nem kínlódásra. Mozira, fagyizásra, beszélgetésre, sétára, barátokra, emberekre, kikapcsolódásra, nevetésre, igazi nevetésre. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nem vagyok igazán közösségi ember. Ez nem igaz, mindennél jobban vágyom az emberek társaságára. Csak nem találom egyikben sem a helyem. Nem találom sehol a helyem. Sok fajta embert nehezen viselek el, de elsőre sosem mutatom ki. Mindig elviselem őket, sokáig, kifejezetten sokáig. Csak magamban könyvelem el őket, hogy ilyen vagy olyan. Kifelé sokszor nem mutatom a véleményem. Igyekszem nem rosszban lenni senkivel. Akkor sem, ha tudom milyen. Amég engem nem bánt, nincsenek nézeteltéréseink, nekem nem lehet vele problémám, nem utálhatom, nem lehetek vele ellenséges, akkor sem ha tudom milyen. Azzal, hogy utálkoznék, csak az energiám pocsékolnám. Mégis sok a nézeteltérésem az emberekkel. Olyan emberek vannak a környezetemben, akik ...nem is tudom, nem helyeslem azt ahogyan viselkednek, gondolkoznak, intézik a dolgaikat.. Itt főként sulira gondolok, hiszen nekem az a fő közösségi életem.....(most nevetek....vicces gondolat). Hihetetlenül vágyom arra, hogy érdekeljem az embereket, hogy legalább egy kicsit is foglalkozzanak velem. Alpapvetően sosem vagyok ellenséges, ha úgy állnak hozzám. De aki beszól, bunkózik, azt én miért toleráljam? Nem vagyok Szent Teréz..
Szeretnék fontos lenni, nem csak Neked, szeretném, ha vége lenne a magánynak ami bennem van, Tőled függetlenül. Ezért mentem chatre is. Egyedül voltam akkor is, hihetetlenül egyedül. Aztán hirtelen fontos lettem és érdeklődtek utánam. Kerestek, hívtak, beszélgettek velem, hosszú idő után is. Ott az lehettem, aki vagyok...kár, hogy ennek is csak az lett az eredménye, hogy hülyét csináltam magamból. Adtam..és nem kaptam visszafelé semmit. Egész végig nem. De csak a vége felé esett ez le. Néha most is úgy felmennék, beszélgetni, csak pötyögni, csak ellenni. De aztán rájövök, hogy úgyse lenne semmi olyan, mint amilyennek szeretném. Úgyis menne ott továbbra is a gyűlölködés, a kibeszélés. Nem változna semmi. Ugyanazok az emberek fogadnának. Belőlük pedig nem kell.
Csak őszinteség kellene, pici törődés és figyelem felém. Semmi más. Csak, hogy legyenek körülöttem. Elmehessünk, csak beszélgetni, vagy a másikhoz, vagy csak sétálni, vagy találkozni valahol, vagy billiárd, mozi, tánc...bármi. Csak élni akarok. Egy icipicit élni és kilépni ebből a szarból. Csak jó lenne, ha lennének körülöttem , hogy könnyebben viseljem el azokat az időket, amikor nem lehetsz velem, amikor nem lehetünk együtt. Családra vágyom, szeretetre, gyengédségre. Meglehetne mindenem, mégsincs Rajtad kívül semmim. Van egy apám, akinek fontos lehetnék, de nem vagyok, vannak nővéreim, akikkel beszélgethetnék, találkozhatnék, de nem lehet, mert csak én akarnám. Van egy nagymamám, az egyetlen még élő vérszerinti, aki csak rám akarja erőltetni a tűrést, a képmutatást, amit régen is el kellett viselnem. De nem akarom elviselni többet. Van egy anyám, akinek a társaságára és barátságára mindennél jobban vágyom, mégis mikor oda kerül a sor, rájövök, hogy hogyan reagálna és még az életkedvem is elmegy, szembesülök vele, hogy ő sem az akinek szeretném, hogy legyen. Van egy barátja, akivel jó lehetne a kapcsolatom, akit érezhetnék szinte az apámnak, akinek szintén fontos lehetnék, de nem vagyok, mert nem olyan ember, akiben bízni tudnék, sosem úgy viszonyul hozzám, valahol érezteti, hogy ha tesz is értem valamit, az csak anyám miatt van. Ilyen kapcsolatokra pedig nem igazán van szükségem. Ilyenkor jövök rá, hogy tulajdonképpen családom sincsen, hiszen élek emberekkel, de nem ismernek és én sem őket. Csak gondoskodunk egymásról, elférünk egymás mellett, de ennyi. Nincsenek igazi érzelmek, nincs kedvesség, nincsenek kedves és szép emlékek, nincsenek fényképek, nincsenek képek rólunk, közösen....csak a megszokás van és az elfogadás bár inkább beletörődésnek nevezném. Nem jönnek vendégek, nincsenek anyámnak barátnői, nem mozdul ki, csak Tiborral vagy csak dolgozni jár, bevásárol...ilyenek. Nem akarom ezt. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Ilyen életet se akarok. Mert ha csak ilyenem lehet, akkor inkább nem akarok felnőni, nem akarom ezt megélni. Sokszor mondod, hogy nem érzed, hogy leszel majd öreg, hogy lesz majd szokványos életed, hogy nem fogsz sokáig élni. Mostanra azt hiszem az én érzéseim is kezdenek hasonlóvá válni. Mindennél fontosabb vagy a számomra, sosem foglak elengedni, hihetetlenül szeretlek és ragaszkodom hozzád.Ez az egyetlen dolog, amiért látnak az emberek mosolyogni vagy örülni, másért nem. Csak, mikor Rólad van szó, vagy csak az emlékeinkről. De tudom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek szeretnél. Olyan ez, mint amit én várok anyámtól vagy Ivettől. Szeretsz, nagyon, de aztán mindig szembesülsz vele, hogy nem az igazi ez az egész. Sokszor van, hogy nem értelek meg, vagy Te nem értessz engem. Sokszor próbálkozol és sokszor próbálkozom. De túl sokszor nem találjuk a közös utat. Mindketten szeretnénk, hogy tökéletes legyen a kapcsolatunk, de mindketten máshogyan látjuk a dolgokat, mit hogy kellene, és így csalódunk, mikor nem azt kapjuk egymástól, amire számítunk. Pedig annyira próbálkozunk, mindketten. Ezért vannak a vitáink. Ezért nem értelek én Téged és ezért nem látsz igazán Te sem az én fejembe. És ez a bőgés dolog is. Nem vagyok, vagyis nem voltam ennyire labilis sosem. Nyár óta teljesen máshogy tudom kezelni a dolgaim. Azóta bőgöm el magam minden szaron, azóta nem tudok magamon igazán önkontrollt gyakorolni. Nem megy, próbálkozom , de nem megy. Lassan teljesen hülyének, illetve inkább becsavarodottnak érzem magam és mégjobban fáj, mikor Te is így érzed...ezért sértődöm olyankor annyira meg. Nem normális ez, tudom, de nem tudom mit kéne tennem még ellene. Meguntam ezt is.. Unom az összes dolgom, amit leírtam, ami nem jó. Unom, hogy hiába vannak céljaim, senki sem hisz bennem. "Tökéletes közgazdász lennél, inkább, mint vendéglátós..."
Lehet. És? Akkor mi van? Ez az álmom, hatodik óta ez van bennem. Imádok sütni, imádok készülödni, ha jön vendég. Mindig figyelem az étteremben a pincért, a terítéket, az étlapot, az étel díszítést...Ez az álmom. Honnan tudja bárki is milyen lennék? Ezért olyan igaz, amit egyszer kiírtam magamról iwiw-en. Senki nem ismer engem igazán. Csak egy képet lát és egy véleményt alkot rólam, és azt hiszik, már ismernek, azt hiszik, hogy az a kép helyes, amita tanáraim látnak, azt hiszik az osztálytársaim, hogy olyan vagyok, mint amileynnek hisznek, Ivett is hisz valamit, Te is hiszel. De érteni senki nem ért. Te sem. Senki sem. Igazán senki.
Senki nem gondol bele, hogy talán amit lát, nem is a teljes igazság. Senki nem hiszi el, hogy tudok más is lenni. Csak el vagyok könyvelve és ennyi. Az igazság és, ami bennem van senkit nem érdekel.
Nem akarok olyan lenni, mint anyu...nem akarom..
Persze, én hülye takarítottam, de minek?! Megint, mint mindig más helyett. Bár, lassan már valahogy meg se lep ez az egész. Ez a baj velem...mármint sok baj van, de most arra gondolok, hogy nem vagyok elég gátlástalan. Persze nem szexuális értelemben. Ezt magyaráztam Neked is valamelyik nap.
Unalmas, monoton, szar nap, egy a sok közül. Egyre inkább nem találom a helyem az életemben és mások életében sem. Ivett, látszólag nagy barátnők vagyunk, mert jó, hogy van kinek dicsekedni, panaszkodni, aki viszonylag elviselhető a többi degenerált közt. De ennyi. Nem jelentek többet neki. Valóban nem. Mindig ott vagyok vele, tulajdonképpen már függök napközben tőle és ő is tőlem. De ő nem azt szeretné, amit én. Én egy feltétlen és jó barátságra vágyom, nem pedig egy olyanra, amikor én teszek a másik kedvére, ő pedig kegyesen elvisel ezért. Márpedig ez van. Eszembe jut, viszek két műzlit, veszek csokit, mindig elfelezem vele. Sosincs innivalója, mindig az enyémet issza. Nem csinál angol házit, ha megcsináltam mindig odaadom neki, vagy legalább segítek. Könyörgök, hogy legalább a szavakat tanulja meg, hogy legközelebb könnyebben tudjak neki magyarázni..., elviselem a hisztijeit, vígasztalom, mikor sírva és kiborulva jön suliba, hallgatom az otthoni problémáit, hallgatom a szerelmi problémáit, elmondom a véleményem, próbálom segíteni, meglepem valami olyannal a születés vagy a névnapján, aminek tudom, hogy örülne, megvárom vele a Bartók téren a 74-est, mikor megyek mamámhoz, megvárom reggel, ha késik a villamos, két kanalat viszek, ha olyan a kajám amit ő is szeret, gyűjtöm neki a kupakokat, sokszor hülyét csinálok magamból miatta, kiállok mellette, jelentkezek helyette, ha nem veszi észre a tanár, zenét küldök, házidogában segítek, mert a barátja vagyok. Mert tudja, hogy feltétel nélkül, bármikor számíthat rám, mert ott vagyok, legyen szó bármiről. Mert az egy barát dolga. Én legalábbis azt gondolom.
Ő elviseli, ha nyűgös vagyok vagy ha nem, akkor elkezd hisztizni vagy bunkózni. Megvár reggel, ha késik a buszom, figyel, ha meséleka szerelmi életemről. Más amúgy nem kifejezetten érdekli velem kapcsolatban, mivel legtöbbször elbambul közben és megkérdezi, hogy most mi van vagy mi?...Elfelejti, amit kérek tőle, általában könyörögnöm kell százszor egy dologért, hogy tudatosuljon. Elég lehangoló, mikor beszélgetünk, de ő nem figyel rám, aztán pedig nem érti, hogy miért nem kezdem előről és hogy most akkor mi is a bajom. Csak simán csalódott vagyok. Ilyenkor és még ezer másik lépésekor csalódom abban, amit szeretnék tőle. Ő még mindig nem érti, hogy nekem nem elég, hogy suliban elvagyunk. Nekem olyan barátra van szükségem, aki ott van velem, bárhol bármikor és bármiért. Nem kérdez, csak ott van. Én ezt megadom, de nem kapom vissza és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy pofára estem. Lehet benne valami. Bár ő sosem kérte, amit adtam, legalábbis legtöbbször nem...dehát egy barát nem azért ad és cselekszik, mert kérik tőle. D e ő ezt nem így fogja fel. Ha a szemére vetem, hogy miért nem figyel rám vagy hogy unom, amit művel, azt mondja, hogy ő próbál csak én nem mondok el neki soha semmit. pedig mondok, csak azokat nem hallja meg. Azt hiszem, hogy egy barátnak az is dolga, hogy érezze, legalábbis észrevegye, ha a másik bajban van, rosszul van....szavak nélkül is. Mennie kellene. De mi Ivettel nem vagyunk barátok, én vagyok csak az ő lgjobb barátja, ő pedig nekem egy ember, aki mintha a barátom lenne, de csak magányt éreztet.
Belefáradtam, hogy én küzdök kettőnk helyett és rosszul esik, hogy egyedül most karácsonykor kaptam tőle másodszor valamit. Egyszer egy tükrös karácsonyi ékszertartót, aztán most meg egy kávéscsészeszettet. Aranyos meg minden, úgy csináltam, mintha örülnék. De megint csak csalódtam akkor is. Mert egyáltalán nem tudta, hogy mit vegyen nekem, csak bement a százforintosba és levette a polcról, mert neki tetszett, aztán nekem adta, szeretettel..
Azt viszont értékeltem, hogy legalább ezt nem felejtette el, ha már azt nem is tudja, hogy mikor van a szüli- vagy a névnapom. Nem is írja fel, hogy eszébe jusson. Nem vesz semmit, nem köszönt fel, ha nem terelődik rá a szó, hogy van. Én írtam be a telefonjába egy-két hete a dátumokat. De kár volt. Mert így már semmi értelme az egésznek. Nem fog szívből jönni..erőltetett. Nem lesz meglepetés. Imádom a meglepetéseket. Ezt sem tudja. Igazából ezt senki sem veszi észre körülöttem. Ivett olyan, mint anyám. Ő is próbálkozik, néha úgy csinál, mintha jó anya lenne és hogy tökéletes a kapcsolatunk. Ezzel megnyugtatja magát. Aztán tiramisu tortát vesz szülinapomra. Utálom a tiramisut.
Szóval próbálkozik, de sosem eléggé. Nem megyünk egyikőjükkel sem soha sehová. Nincsenek élményeink.
Egyedül vagyok. Tudom, Te szeretsz, Te velem vagy és nem kéne ezt éreznem, de egyedül vagyok. Te sem értessz sokszor, nekem pedig nincs erőm elmagyarázni, mit miért mondok, csinálok, gondolok. Csak befordulok, elszomorodom vagy észre sem lehet venni rajtam. Olyan is sokszor van. Nincs senki, aki a barátom lenne vagy lehetne Rajtad kívül igazán....nincs senki. Hogyne, persze, mindig mondod, hogy lehetne. De hogy lehetne? A sulim egy diliház, megy a számítás és a képmutatás, nekem pedig elegem van mr bőven a felszínes dolgokból. Mélyebb kapcsolatokra vágyom. Megértésre, nem kínlódásra. Mozira, fagyizásra, beszélgetésre, sétára, barátokra, emberekre, kikapcsolódásra, nevetésre, igazi nevetésre. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nem vagyok igazán közösségi ember. Ez nem igaz, mindennél jobban vágyom az emberek társaságára. Csak nem találom egyikben sem a helyem. Nem találom sehol a helyem. Sok fajta embert nehezen viselek el, de elsőre sosem mutatom ki. Mindig elviselem őket, sokáig, kifejezetten sokáig. Csak magamban könyvelem el őket, hogy ilyen vagy olyan. Kifelé sokszor nem mutatom a véleményem. Igyekszem nem rosszban lenni senkivel. Akkor sem, ha tudom milyen. Amég engem nem bánt, nincsenek nézeteltéréseink, nekem nem lehet vele problémám, nem utálhatom, nem lehetek vele ellenséges, akkor sem ha tudom milyen. Azzal, hogy utálkoznék, csak az energiám pocsékolnám. Mégis sok a nézeteltérésem az emberekkel. Olyan emberek vannak a környezetemben, akik ...nem is tudom, nem helyeslem azt ahogyan viselkednek, gondolkoznak, intézik a dolgaikat.. Itt főként sulira gondolok, hiszen nekem az a fő közösségi életem.....(most nevetek....vicces gondolat). Hihetetlenül vágyom arra, hogy érdekeljem az embereket, hogy legalább egy kicsit is foglalkozzanak velem. Alpapvetően sosem vagyok ellenséges, ha úgy állnak hozzám. De aki beszól, bunkózik, azt én miért toleráljam? Nem vagyok Szent Teréz..
Szeretnék fontos lenni, nem csak Neked, szeretném, ha vége lenne a magánynak ami bennem van, Tőled függetlenül. Ezért mentem chatre is. Egyedül voltam akkor is, hihetetlenül egyedül. Aztán hirtelen fontos lettem és érdeklődtek utánam. Kerestek, hívtak, beszélgettek velem, hosszú idő után is. Ott az lehettem, aki vagyok...kár, hogy ennek is csak az lett az eredménye, hogy hülyét csináltam magamból. Adtam..és nem kaptam visszafelé semmit. Egész végig nem. De csak a vége felé esett ez le. Néha most is úgy felmennék, beszélgetni, csak pötyögni, csak ellenni. De aztán rájövök, hogy úgyse lenne semmi olyan, mint amilyennek szeretném. Úgyis menne ott továbbra is a gyűlölködés, a kibeszélés. Nem változna semmi. Ugyanazok az emberek fogadnának. Belőlük pedig nem kell.
Csak őszinteség kellene, pici törődés és figyelem felém. Semmi más. Csak, hogy legyenek körülöttem. Elmehessünk, csak beszélgetni, vagy a másikhoz, vagy csak sétálni, vagy találkozni valahol, vagy billiárd, mozi, tánc...bármi. Csak élni akarok. Egy icipicit élni és kilépni ebből a szarból. Csak jó lenne, ha lennének körülöttem , hogy könnyebben viseljem el azokat az időket, amikor nem lehetsz velem, amikor nem lehetünk együtt. Családra vágyom, szeretetre, gyengédségre. Meglehetne mindenem, mégsincs Rajtad kívül semmim. Van egy apám, akinek fontos lehetnék, de nem vagyok, vannak nővéreim, akikkel beszélgethetnék, találkozhatnék, de nem lehet, mert csak én akarnám. Van egy nagymamám, az egyetlen még élő vérszerinti, aki csak rám akarja erőltetni a tűrést, a képmutatást, amit régen is el kellett viselnem. De nem akarom elviselni többet. Van egy anyám, akinek a társaságára és barátságára mindennél jobban vágyom, mégis mikor oda kerül a sor, rájövök, hogy hogyan reagálna és még az életkedvem is elmegy, szembesülök vele, hogy ő sem az akinek szeretném, hogy legyen. Van egy barátja, akivel jó lehetne a kapcsolatom, akit érezhetnék szinte az apámnak, akinek szintén fontos lehetnék, de nem vagyok, mert nem olyan ember, akiben bízni tudnék, sosem úgy viszonyul hozzám, valahol érezteti, hogy ha tesz is értem valamit, az csak anyám miatt van. Ilyen kapcsolatokra pedig nem igazán van szükségem. Ilyenkor jövök rá, hogy tulajdonképpen családom sincsen, hiszen élek emberekkel, de nem ismernek és én sem őket. Csak gondoskodunk egymásról, elférünk egymás mellett, de ennyi. Nincsenek igazi érzelmek, nincs kedvesség, nincsenek kedves és szép emlékek, nincsenek fényképek, nincsenek képek rólunk, közösen....csak a megszokás van és az elfogadás bár inkább beletörődésnek nevezném. Nem jönnek vendégek, nincsenek anyámnak barátnői, nem mozdul ki, csak Tiborral vagy csak dolgozni jár, bevásárol...ilyenek. Nem akarom ezt. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Ilyen életet se akarok. Mert ha csak ilyenem lehet, akkor inkább nem akarok felnőni, nem akarom ezt megélni. Sokszor mondod, hogy nem érzed, hogy leszel majd öreg, hogy lesz majd szokványos életed, hogy nem fogsz sokáig élni. Mostanra azt hiszem az én érzéseim is kezdenek hasonlóvá válni. Mindennél fontosabb vagy a számomra, sosem foglak elengedni, hihetetlenül szeretlek és ragaszkodom hozzád.Ez az egyetlen dolog, amiért látnak az emberek mosolyogni vagy örülni, másért nem. Csak, mikor Rólad van szó, vagy csak az emlékeinkről. De tudom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek szeretnél. Olyan ez, mint amit én várok anyámtól vagy Ivettől. Szeretsz, nagyon, de aztán mindig szembesülsz vele, hogy nem az igazi ez az egész. Sokszor van, hogy nem értelek meg, vagy Te nem értessz engem. Sokszor próbálkozol és sokszor próbálkozom. De túl sokszor nem találjuk a közös utat. Mindketten szeretnénk, hogy tökéletes legyen a kapcsolatunk, de mindketten máshogyan látjuk a dolgokat, mit hogy kellene, és így csalódunk, mikor nem azt kapjuk egymástól, amire számítunk. Pedig annyira próbálkozunk, mindketten. Ezért vannak a vitáink. Ezért nem értelek én Téged és ezért nem látsz igazán Te sem az én fejembe. És ez a bőgés dolog is. Nem vagyok, vagyis nem voltam ennyire labilis sosem. Nyár óta teljesen máshogy tudom kezelni a dolgaim. Azóta bőgöm el magam minden szaron, azóta nem tudok magamon igazán önkontrollt gyakorolni. Nem megy, próbálkozom , de nem megy. Lassan teljesen hülyének, illetve inkább becsavarodottnak érzem magam és mégjobban fáj, mikor Te is így érzed...ezért sértődöm olyankor annyira meg. Nem normális ez, tudom, de nem tudom mit kéne tennem még ellene. Meguntam ezt is.. Unom az összes dolgom, amit leírtam, ami nem jó. Unom, hogy hiába vannak céljaim, senki sem hisz bennem. "Tökéletes közgazdász lennél, inkább, mint vendéglátós..."
Lehet. És? Akkor mi van? Ez az álmom, hatodik óta ez van bennem. Imádok sütni, imádok készülödni, ha jön vendég. Mindig figyelem az étteremben a pincért, a terítéket, az étlapot, az étel díszítést...Ez az álmom. Honnan tudja bárki is milyen lennék? Ezért olyan igaz, amit egyszer kiírtam magamról iwiw-en. Senki nem ismer engem igazán. Csak egy képet lát és egy véleményt alkot rólam, és azt hiszik, már ismernek, azt hiszik, hogy az a kép helyes, amita tanáraim látnak, azt hiszik az osztálytársaim, hogy olyan vagyok, mint amileynnek hisznek, Ivett is hisz valamit, Te is hiszel. De érteni senki nem ért. Te sem. Senki sem. Igazán senki.
Senki nem gondol bele, hogy talán amit lát, nem is a teljes igazság. Senki nem hiszi el, hogy tudok más is lenni. Csak el vagyok könyvelve és ennyi. Az igazság és, ami bennem van senkit nem érdekel.
Nem akarok olyan lenni, mint anyu...nem akarom..
Egy dal a sok közül
Nem kell hogy félj,hisz te vagy a fény
Csak a csend beszél,
színes képek mikre vágytam rég
Hallgasd hát ez most az én mesém!
Szívemben régóta élsz,
Utam végtelen Veled,
Érzem, hogy rád vártam rég,
Ez a végzet azt hiszem!
Tudtam azon a hajnalon,
Majd a börtönöm végre elhagyom
Hirtelen jött és fájt nagyon,de éreztem
Nem lesz több ilyen
Két karod most az oltalom
Melletted ébredek, veled álmodom
Hirtelen jött és jó nagyon,
Érzem, hogy nem lesz több ilyen!
Száz jelzést küldtem feléd,
Tiszta lényed átölelt,
Álltam és vártam, hogy lépj
Olyan rossz volt nélküled!
Nem kell, hogy félj!
Vártam rég!
Csak a csend beszél,
színes képek mikre vágytam rég
Hallgasd hát ez most az én mesém!
Szívemben régóta élsz,
Utam végtelen Veled,
Érzem, hogy rád vártam rég,
Ez a végzet azt hiszem!
Tudtam azon a hajnalon,
Majd a börtönöm végre elhagyom
Hirtelen jött és fájt nagyon,de éreztem
Nem lesz több ilyen
Két karod most az oltalom
Melletted ébredek, veled álmodom
Hirtelen jött és jó nagyon,
Érzem, hogy nem lesz több ilyen!
Száz jelzést küldtem feléd,
Tiszta lényed átölelt,
Álltam és vártam, hogy lépj
Olyan rossz volt nélküled!
Nem kell, hogy félj!
Vártam rég!
2009-03-19
A mumus, avagy egy kisgyerek félelmei...
Jópár hete már, hogy olvastam az egyik portálon egy cikket. A kisgyerekek félelmeiről szólt. Egy anyuka írta le tapasztalatait a témával kapcsolatban, mind a kisfia, mind a saját elfelejtett és még el nem felejtett félelmeivel kapcsolatban. Aztán a cikk után még több száz olvasó írt hasonlóként. Igazán érdekes volt egyet-kettőt olvasni. A napokban viszont, most, hogy ilyen szeszélyes az időjárás és a szél nem kímél semmit, a tetőtér rejtelmes hangjai is előkerültek. Arra gondoltam hát, hogy összeszedem egy-két régebbi és nem olyan régi gyerekes félelmemet. Én mindig féltem a mozgólépcsőtől, a mai napig sem megyek vele szívesen. Jó, bár már tudom, hogy nem fogja beszippantani a lábam, ha nem lépek le időben, de ez mégis valahogy belémivódott. Olyan ez, mint hogy egész kicsi korom óta féltem attól, hogy be fognak hozzánk törni. 3-4 hónappal ezelőttig féltem tőle.. jó idősebb koromban tudatosult, hogy nem...de aztán este mikor megroppant a laminált padló, vagy megzörrent valami, mindig rámjött a frász. Ennek az vetett véget, amikor padlásszobám lett, majdnem 17 voltam már. A padlássz
obának az volt az átka, hogy mögötte meghagytuk a padlást eredeti funkciójában. Namost az ott sem szigetelve nem volt, se semmi.. és hát a szél fújt, én pedig megszoktam az idegölő zajokat. Azóta jókat alszom.Még egy félelmem volt, vagyis tart még ma is. Mégpedig, hogy írtózom az egerektől és a bogaraktól, pókoktól. Magam sem értem, mégis olyan hisztérikus rohamaim és félelemérzetem van, ha meglátok egyet, hogy az valami hihetetlen, pedig már nem az oviba járok.. Történt egyszer, hogy mikor kész lett a padlástér, fennt volt már egy-két bútor, össze-vissza rakosgatva, az egyik alatt egyszer megláttam egy döglött egeret. Komolyan mondom, akár szégyen, akár nem..elsírtam magam, annyira megijedtem. De most komolyan, mikor hirtelen valami megdöbbent és megijedsz tőle, olyannyira, hogy a szíved egy pillanatra kiugrik a helyéről, az valami vérfagyasztó érzés.
obának az volt az átka, hogy mögötte meghagytuk a padlást eredeti funkciójában. Namost az ott sem szigetelve nem volt, se semmi.. és hát a szél fújt, én pedig megszoktam az idegölő zajokat. Azóta jókat alszom.Még egy félelmem volt, vagyis tart még ma is. Mégpedig, hogy írtózom az egerektől és a bogaraktól, pókoktól. Magam sem értem, mégis olyan hisztérikus rohamaim és félelemérzetem van, ha meglátok egyet, hogy az valami hihetetlen, pedig már nem az oviba járok.. Történt egyszer, hogy mikor kész lett a padlástér, fennt volt már egy-két bútor, össze-vissza rakosgatva, az egyik alatt egyszer megláttam egy döglött egeret. Komolyan mondom, akár szégyen, akár nem..elsírtam magam, annyira megijedtem. De most komolyan, mikor hirtelen valami megdöbbent és megijedsz tőle, olyannyira, hogy a szíved egy pillanatra kiugrik a helyéről, az valami vérfagyasztó érzés.2009-03-06
Wííííííííí vagy valami hasonló ^-^
Tavasz, tavasz , tavaaaaaaaasz van. Fel sem tudom fogni. Egyszerűen imádom, hihetetlenül. Furcsamód kitörő boldogságot hozott nekem ez a nap, pedig csak annyi történt, hogy kisütött a Nap és kikaptam egy 5-ös turizmus tz-t. Utóbbiban pedig nincs semmi különleges, tehát nem attól bolondultam meg ennyire. :D De vigyázat, egész nap kórosan jókedvű voltam. Ez már fájdalmas!! Főleg, hogy jópár hete már nem igazán voltam a helyzet magaslatán. De ilyenkor, mikor nem fagyok össze egy pólóban és egy vékony kabátban, áhh...leírhatatlan. Egyszerűen újjászületek vagy nem is tudom. Jesszusom, látszik, hogy nem vagyok önmagam, de nem baj, most nem érdekel.
Mellesleg már régen jártam szegény blogom háza táján, dehát nem volt ihlet, sem kedv, sem öröm. A bánatait pedig ki szereti még olvasgatni is? Na ugye...
Imáááááádom ezt, annyira jól esik hallgatni. Hangosan dúdolok.... ez már lassan kórosan fájdalmas.:D
Viszont a tyúxar.hu jóvoltából találtam youtube-on egy videót, ami a soproni hazafias reklámát figurázza.
Ez ellen szólnom kell, sőt muszáj...
Nekem, és most kövezzetek meg (légyszííí) nagyon tetszik az alapötlet és maga a reklám is, a pasi is jól csinálja a szerepet..hangsúlyoz, artikulál, beleél...egyszerűen számomra rendben van a reklám. A legtöbb embernek azonban, ahogy már sokaktól hallottam, az agyára megy. De miért is? Mert a hagyományokat hozza elő és az értékeket, és nem valami mai, unalmas és agyonutánzott divatmajmolást? Igen, ma nem fontos a sárga villamos, sőt sokan utálják a mákos gubát és 15 éves korára mindenki elfelejti az anyám tyúkját, sőt magával a magyar nyelvvel sincsen teljes mértékben tisztában.. ...és az ilyen emberek húznak le egy olyan reklámot, amit, ha meghallok egy nap 3-adszor, nem megyek a falnak? Nem hinném, hogy ezzel egyedül lennék. Miért nem divat megbecsülni a dolgokat? Helyette tönkretesszük a világ egyik legnehezebb nyelvét, tűntetünk és árpádsávozunk a cnn-en orrba-szájba, valamint egyik honfitársunk jobban húzza a másikra a vizes lepedőt, mint a másik. Ez az én hazám ma, Magyarország.
Ettől függetlenül vannak igazságok a paródiában, sőt. De akkor is. Talán el kéne gondolkozni az embereknek, sőt leginkább a reklámszakembereknek, hogy milyen is a jó reklám..Ami mögött igényes munka és szervezés áll és nem visz Bennünket teljesen az őrületbe, mint például a Bref súrológél, vagy a Cillit bang....Blőőő..
Visszatérve a jó hangulathoz, ezután a kis kitérő után szeretnék egy nekem mostanában nagyon tetsző dallal zárni.
További szépet, jobbat és Boldog Tavaszt!!!
:)^^(:
2009-02-07
Ma reggel felébredtem, láttam süt a Nap és gyönyörű az idő. Éreztem a tavaszt. 
Úgy döntöttem, megtisztítom az ablakokat itt az emeleten. A tetőablakaim és az előszobait, aminek olyan hülyén szar az alakja. Utálok ablakot pucolni, de legfőképp tetőablakot. Hálátlan egy meló. De most nem éreztem semmi utálatot vagy nyűgöt, csak olyan kedvem volt, hogy megpucoltam az ablakot. És tiszta lett. Mindegyik. Most pedig szakad az eső. fél hat van. A munkámnak annyi. Nem értem. Minek csinál az ember valamit, ha az órák, percek múlva semmivé lesz? Nem vagyunk mi Don Quijote-k. Akkor mégis miért? Mert addig a pár óráig szépen ki lehet látni? Szépen süt be a Nap, egy folt sincs... De csak pár óráig, csak múló állapot. Akkor mégis miért csináljuk?
Rá kéne jönnöm. És most nem az ablakpucolás értelmére gondolok..
Úgy döntöttem, megtisztítom az ablakokat itt az emeleten. A tetőablakaim és az előszobait, aminek olyan hülyén szar az alakja. Utálok ablakot pucolni, de legfőképp tetőablakot. Hálátlan egy meló. De most nem éreztem semmi utálatot vagy nyűgöt, csak olyan kedvem volt, hogy megpucoltam az ablakot. És tiszta lett. Mindegyik. Most pedig szakad az eső. fél hat van. A munkámnak annyi. Nem értem. Minek csinál az ember valamit, ha az órák, percek múlva semmivé lesz? Nem vagyunk mi Don Quijote-k. Akkor mégis miért? Mert addig a pár óráig szépen ki lehet látni? Szépen süt be a Nap, egy folt sincs... De csak pár óráig, csak múló állapot. Akkor mégis miért csináljuk?Rá kéne jönnöm. És most nem az ablakpucolás értelmére gondolok..
2009-02-03
Fura világ ez
Újabb hét, második napja telt szinte el már, legalábbis a kellemetlen kutyakötelességek 80%-án túlvagyok mára (is).
Ebben a tanévben érzem leginkább, hogy utálok suliba járni. Tudom, ismerős az érzés, az általánossal is ez volt. De alapjában véve nem az oktatással, vagy a tanárokkal van a probléma(***mély sóhaj:D). Az a baj, hogy a mai diákéletének szerves része, hogy megkeserítse a másik életét. Akár tanárét (ez alapkövetelmény), akár másik diákét. Az a probléma leginkább, hogy a mai divatos diák előszeretettel nem tanul, nem csinál házit, olvas pletykamagazint, zenét hallgat az óra közben, szemtelen, megengedhetetlen stílusban beszél a tanáraival, akiknek szerencséjük, hogy a a szembeköpés most épp nem divat, mert különben az anyagzsepik aranykorát élné a társadalom megint. Egyszerűen szánalmas, hogy az a diák, aki ezekkel a felet
tébb hasznos és kifejezetten készségfejlesztő tevékenységekkel foglalja le magát "tanulás" címszó alatt, még pluszban elvárásokkal és hatalmas egoizmussal is rendelkezik. Fel van háborodva, ha nem kap például jó jegyet, ha egész órán csendben nem csinál semmit. " De tanárnő, nem csináltam semmit, most miért nem kapok 5-öst? Csendben voltam egész órán!" Egész nap, minden héten ezt hallgatom, kissé már unalmas. De a vicc az egészben az, hogy az efféle diákok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy "bezzeg az Xy (jelen esetben vegyünk engem;))(mondjuk majdnem minden esetben ez van) miért kapott erre 5-öst vagy 4-est vagy akármit?"
Ebben a tanévben érzem leginkább, hogy utálok suliba járni. Tudom, ismerős az érzés, az általánossal is ez volt. De alapjában véve nem az oktatással, vagy a tanárokkal van a probléma(***mély sóhaj:D). Az a baj, hogy a mai diákéletének szerves része, hogy megkeserítse a másik életét. Akár tanárét (ez alapkövetelmény), akár másik diákét. Az a probléma leginkább, hogy a mai divatos diák előszeretettel nem tanul, nem csinál házit, olvas pletykamagazint, zenét hallgat az óra közben, szemtelen, megengedhetetlen stílusban beszél a tanáraival, akiknek szerencséjük, hogy a a szembeköpés most épp nem divat, mert különben az anyagzsepik aranykorát élné a társadalom megint. Egyszerűen szánalmas, hogy az a diák, aki ezekkel a felet
tébb hasznos és kifejezetten készségfejlesztő tevékenységekkel foglalja le magát "tanulás" címszó alatt, még pluszban elvárásokkal és hatalmas egoizmussal is rendelkezik. Fel van háborodva, ha nem kap például jó jegyet, ha egész órán csendben nem csinál semmit. " De tanárnő, nem csináltam semmit, most miért nem kapok 5-öst? Csendben voltam egész órán!" Egész nap, minden héten ezt hallgatom, kissé már unalmas. De a vicc az egészben az, hogy az efféle diákok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy "bezzeg az Xy (jelen esetben vegyünk engem;))(mondjuk majdnem minden esetben ez van) miért kapott erre 5-öst vagy 4-est vagy akármit?" Jó példa erre, hogy ma kikaptunk egy irodalom dolgozatot. Ami természetesen a megírás napján újabb népfelkelést szült, mert mi az, hogy íratni mer a tanár, anélkül, hogy bejelentette volna, ráadásul olyan vers elemzése a feladat, amit még a tanárnéni nem rágott a szánkba, magyarul ismeretlen. Tehát, Ady két kevésbé híres, ám annál jobb verséből kellett összehasonlítást írni, összefüggő mondatokban, nem vázlatban(!)(újabb felháborodás, mivel a 11/A szakközépben a szavatos mondatalkotás nem tartozik az erősségek közé). Ígytehát, én, azaz Xy hozzá is fogtam még kb 3 emberrel együtt a 27-ből a dolgozatnak, amég a többi üvöltve nyílvánította ki nemtetszését. Izgalmas és megnyugtató idilli pillanatok voltak. Tehát, én, mint Xy, életemben kb először kissé megijedtem, mert, mint
ahogy eddig soha, aznapra sem tanultam magyart.(mert minek???) Kissé nehéznek éreztem a feladatot, de mikor belelendültem, nem volt már akadály, előjött a szokásos kifejtős stílusom, amit Kertainé annyira szeret. Tehát írtam ismét egy Irodalom: 5 Helyesírás: 5 eredményű dolgozatot. Amit, ahogy már mondtam, ma kaptam meg. Óra után, odamentem a tanárhoz, volt egy kérdésem a dolgozatommal kapcsolatban, pontosabban egy hullámos piros vonallal és egy mellé aggatott formás kis kérdőjellel kapcsolatban. Ígytehát mély analizálásba kezdtünk a tanárnővel, mondta az érveit, kivédtem, láttam rajta, hogy unja. De nem szeretem, ha valamit jól csinálok, mégis van benne valami hiba(nem szőrszálhasogatás, csak precízségre törekedésnek hívják!!). Kevés dologhoz van tehetségem (a hisztin kívül...ide majd nem kérek megjegyzést). De az irodalom egy olyan dolog, ami mindig ment, amire életemben nem készültem, mégis mindig ment álmomból felkelve is. Az irodalom az nekem, mint a sportolóknak a tehetségük, vagy maga a sport. Szeretem, óvatosan szenvedélynek is nevezhetném, de ez egy aprócskát barokkos túlzás lenne. A lényeg, hogy ez a talán egyetlen dolog, amivel tudok érvényesülni, ami igazán megy. Ígyhát, szerintem érthető, hogy megkérdeztem, mi volt a hibám, a jegyemtől függetlenül. Eközben az osztály egyik "nagyfiúja" név szerint R.(aki mellesleg súlyt emel, tehát egy 160 kilós állat, kopasz fejjel, kevés ésszel) elkezdett beszólogatni, miközben én a tanárral beszéltem. A beszólását érdemes idéznem, csak a hitelességem kedvéért: "Xy bazdmeg, miért nem örülsz a szájbabaszott 5-ösödnek és fogod be a pofád, más bezzeg kettest is alig kapott, az 5-ösnél meg úgyse kapsz jobbat, szóval ne nyaljál..."(részlet volt)
ahogy eddig soha, aznapra sem tanultam magyart.(mert minek???) Kissé nehéznek éreztem a feladatot, de mikor belelendültem, nem volt már akadály, előjött a szokásos kifejtős stílusom, amit Kertainé annyira szeret. Tehát írtam ismét egy Irodalom: 5 Helyesírás: 5 eredményű dolgozatot. Amit, ahogy már mondtam, ma kaptam meg. Óra után, odamentem a tanárhoz, volt egy kérdésem a dolgozatommal kapcsolatban, pontosabban egy hullámos piros vonallal és egy mellé aggatott formás kis kérdőjellel kapcsolatban. Ígytehát mély analizálásba kezdtünk a tanárnővel, mondta az érveit, kivédtem, láttam rajta, hogy unja. De nem szeretem, ha valamit jól csinálok, mégis van benne valami hiba(nem szőrszálhasogatás, csak precízségre törekedésnek hívják!!). Kevés dologhoz van tehetségem (a hisztin kívül...ide majd nem kérek megjegyzést). De az irodalom egy olyan dolog, ami mindig ment, amire életemben nem készültem, mégis mindig ment álmomból felkelve is. Az irodalom az nekem, mint a sportolóknak a tehetségük, vagy maga a sport. Szeretem, óvatosan szenvedélynek is nevezhetném, de ez egy aprócskát barokkos túlzás lenne. A lényeg, hogy ez a talán egyetlen dolog, amivel tudok érvényesülni, ami igazán megy. Ígyhát, szerintem érthető, hogy megkérdeztem, mi volt a hibám, a jegyemtől függetlenül. Eközben az osztály egyik "nagyfiúja" név szerint R.(aki mellesleg súlyt emel, tehát egy 160 kilós állat, kopasz fejjel, kevés ésszel) elkezdett beszólogatni, miközben én a tanárral beszéltem. A beszólását érdemes idéznem, csak a hitelességem kedvéért: "Xy bazdmeg, miért nem örülsz a szájbabaszott 5-ösödnek és fogod be a pofád, más bezzeg kettest is alig kapott, az 5-ösnél meg úgyse kapsz jobbat, szóval ne nyaljál..."(részlet volt) Tanárnő nem fűzött ehhez a kis kedves monológhoz semmit, csak rámnézett, majd ráhagytam a beszélgetést, mondván, jó, mindegy. Eközben R. további kedves megjegyzései kísérték végig a maradék szünetemet és az utolsó órát is. Óra után indultunk haza I.-vel és megkérdeztem tőle naívan, hogy most komolyan mi rosszat teszek én ezek ellen mindennap? Mindig ez van, ha én valamit jól csinálok, akkor szar vagyok. Erre I. azt mondta, amit eddig is tudtam, "Mert idióták és tisztában vannak vele, hogy sosem fognak olyan irodalomdogákat ír
ni, mint te..." Igaza van, tudom. De attól, hogy nekem megy, másnak nem, miért én vagyok a rossz? bár, igaz lehet a mondás, hogy
ni, mint te..." Igaza van, tudom. De attól, hogy nekem megy, másnak nem, miért én vagyok a rossz? bár, igaz lehet a mondás, hogy "Ha nekem szar, legyen az neked is." Például én nem emelek súlyt, nem is próbálkozom vele, nem is vágyom sikerre azzal kapcsolatban. Ez miért nem olyan? Mások, sokak hozzáállása miért olyan egyszerű és sokszor primitív? Miért érzi mindenki különlegesnek magát, holott nem tesznek le semmit az asztalra? És miért várják el mégis a sikert, az elismerést?
Annyira buták néhányan. Irígykednek olyasmire, ami nekik is meglehetne, ha dolgoznának érte. De ülni és várni a sültgalambra a babérkoszorúval együtt sokkal egyszerűbb, én elhiszem.
A legrosszabb az egészben nem az, hogy a diákok ilyenek, hanem, hogy szinte az egész ország, "közösség" amiben élünk. A legtöbben csak ülnek és várják a jót, a pénzt, a sikert, a kevesebb ezt, a több azt. Fel vannak háborodva, ha valami nem működik gördülékenyen, mégsem tesz érte senki semmit. Mégis jogaik vannak, azok sérthetetlenek, csak nekik ne kelljen semmit tenni a jóért vagy bármiért...(Jó példa Miskolc) Ilyen világban élünk. Sokaknak ezt tanítják otthon az intelligens szülők, így nem is csodálkozom már igazán, hogy a gyerek is ilyen. Egyszerűen csak elkeserít és szánalmasnak tartom és szerencsésnek érzem magam, hogy kaptam észt a szemüveg mellé.
A legrosszabb az egészben nem az, hogy a diákok ilyenek, hanem, hogy szinte az egész ország, "közösség" amiben élünk. A legtöbben csak ülnek és várják a jót, a pénzt, a sikert, a kevesebb ezt, a több azt. Fel vannak háborodva, ha valami nem működik gördülékenyen, mégsem tesz érte senki semmit. Mégis jogaik vannak, azok sérthetetlenek, csak nekik ne kelljen semmit tenni a jóért vagy bármiért...(Jó példa Miskolc) Ilyen világban élünk. Sokaknak ezt tanítják otthon az intelligens szülők, így nem is csodálkozom már igazán, hogy a gyerek is ilyen. Egyszerűen csak elkeserít és szánalmasnak tartom és szerencsésnek érzem magam, hogy kaptam észt a szemüveg mellé.
Ennyi voltam mára, megyek "tanulok" és várom Őt. További szebbet és jobbat.
(Xy helyett R.A.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)