2009-07-19


Fura álmom volt az éjjel. Arról szólt, hogy reggel készülődtünk anyuval a konyhában. Nekem még nem volt suli, de valahova én is indultam. Anyu bement a szobába, amég én a konyhában maradtam és kinyitottam a szekrényt. Egy kisbaba volt benne. Nagyon meglepődtem, hogy is kerülhetett a mi konyhaszekrényünkbe egy kisbaba. Fel volt öltöztetve, kis kék és piros csíkos felső volt rajta és farmer kantáros naci. Háttal volt nekem, megérintettem, majd a karomba vettem, mire ő felém fordította az arcocskáját, hallottam, ahogyan sír, de nem láttam belőle semmit, mert be volt kötözve. Jobban mondva fáslizva, mint a műtéti hegeket szokták. De a babának az egész feje be volt borítva, még a szemeinek sem volt hely kihagyva, sem a kicsi orrának vagy a szájának. Bizarr látvány volt. Aztán arra emlékszem, hogy megbeszéltük anyuval, hogy elviszem valahova, mert ugye anyunak dolgozni kell menni, tehát ő most nem tud minket elkísérni. Aztán a város egy ismeretlen pontján találtam magam, fás és árnyas utca volt, de meleg nyári nap és a Nap sugarai is átszűrődtek néhány levélen. De fogalmam sincs hova akartam vinni. Talán valamiféle otthonba, vagy intézetbe. Nem tudom. Arra emlékszem utolsóként, hogy rámmosolyog, de nem látom az arcát, bár fásli már sehol sem volt. De éreztem a boldogságát és azt, hogy hihetetlenül nyugodt a karjaimba. Aztán nem tudtam mit kezdjek vele, nem volt szívem megválni tőle és ekkor felébredtem...

Miután felkeltem, odamentem a polchoz, leemeltem a jóöreg Krúdy-féle álmoskönyvet, fellapoztam. Krúdy szerint gyerekkel álmodni viszályt, bonyodalmat jenet, idegen gyerek viszont jelent kellemes dolgot, örömöt, szerencsét is. Miután jöttek mamámék, elmeséltem nekik. Mind azt mondták, hogy gyerekkel álmodni pletykát jelent, hogy pletykálnak rólad. Ez a népi hagyomány.. Aztán az előbb kíváncsiságból, felmentem chatre és megkérdeztem Enikőt. Idézem.  Nekem ez olyannak tűnik,hogy valaki aki a közeledbe van, de nem látod..vagy nem tudsz róla segítségre szorul és a tiedre és majd ha mellette leszel vagy ha ott leszel vele akkor rendbejön. Nem igazán látok ennél logikusabb magyarázatot... nem hiszem,hogy a gyereket szó szerint kellene venni inkább egy elesett személyre utalhat és gondolom ezért is nem látod az arcát lehet arctalan tehát pl online  vagy nem tudom.

Nem tudom miért, de elgondolkodtatott ez az egész..

De még mindig nem tudom hova tenni..


Nincsenek megjegyzések: