Tudom, hogy szeretem.

és tudom, hogy megőrültem érte.

azt is tudom, hogy nem bírom tovább.

a kapcsolatunk nem a boldogságon alapszik, hanem a veszekedéseken.

veszekedések, mert hibáztam.

sokat hibázom.

nem tudom, hogy voltam képes rá, hogy elengedjem.

nem tudom, hogy jutottam el eddig a pontig.

talán minden egyre inkább sok lett.

a problémái és az enyémek.

vagy az ő problémái velem.

nem tudom elfogadni, hogy valaki állandóan csak azon legyen, hogy megváltozzak.

képtelen vagyok változni, főleg ha elvárják tőlem.

sosem nyíltam meg ennyire senkinek.

azt hittem tudja.

azt hittem érzi, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy uralkodjanak rajtam.

gyűlölöm, ha nem vagyok egyenrangú fél.

vagy ha nem kezelnek akként.

először kisebbségi érzést vált ki belőlem.

aztán szomorúságot.

a végén pedig dühös vagyok, hogy hagytam magam idáig jutni.

ő volt az első.

azt hittem igazi.

nincs igazi.

csak az élet van és a problémák.

együtt főként a másodikon akadtunk fennt és elfelejtettük, hogyan kell az elsőt.

varázslatra vágyom.

ölelésekre.

gyengédségre.

érzelmekre.

semmi manupuláció, semmi gondolkodás, semmi probléma.

semmi burger king vagy étkezési csekk.

virág.

csoki.

mosoly.

ölelés.

érintések.

randevú.

izgalom.

semmi aggodalom.

vagy aggály.

vagy félelem.

élet.

színek.

levegő.

öröm.

kevés bánat.

nincsenek könnyek.

és veszekedés.

alapvető kompromisszum.

sok törődés.

apróságok.

kis csodálat.

dolgok, amik megvoltak és dolgok, amikre valóban szükségem van.

nem az ő hibája.

az én hibám.

tudtam milyen.

mindenáron szeretve akartam lenni.

tartozni valakihez.

elfelejtkeztem a valódi énemről.

elnyomtam az igazi dolgaim.

valaki mást ismert meg.

nem én voltam.

nem teljesen én.

és fontos részemet nem ismerte meg.

mert elfelejtettem, hogy van olyanom.

de most hiányzik.

félek.

egyedül vagyok.

de nem kell senki.

nem kell szerelem.

vagy elkötelezettség.

sem alkalmi szex.

csak függetlenül mindentől és mindenkitől valahonnan szeretnék törődést kapni.

meglepetéseket.

mosolyt.

nem kell a szerelem. 

mássá tesz, mint aki valóban vagy.

nem akarok más lenni.

nem akarok egyedül lenni.

de mással sem akarok lenni, csak hogy ne legyünk egyedül.

vagy megszokásból.

vagy mert azt hitetjük el magunkkal, hogy ami van az szerelem.

nem vagyok szívtelen.

sem önző.

sohasem voltam önző.

talán ki kéne próbálnom milyen.

akkor talán látnám milyen az élet.

milyen lehet valóban élni.

Egy kis anime - My favourites...

................
........
..........
........
....
 ..
. 

♥
....
......
.........
...........
............
.............
..............." 

Fura álmom volt az éjjel. Arról szólt, hogy reggel készülődtünk anyuval a konyhában. Nekem még nem volt suli, de valahova én is indultam. Anyu bement a szobába, amég én a konyhában maradtam és kinyitottam a szekrényt. Egy kisbaba volt benne. Nagyon meglepődtem, hogy is kerülhetett a mi konyhaszekrényünkbe egy kisbaba. Fel volt öltöztetve, kis kék és piros csíkos felső volt rajta és farmer kantáros naci. Háttal volt nekem, megérintettem, majd a karomba vettem, mire ő felém fordította az arcocskáját, hallottam, ahogyan sír, de nem láttam belőle semmit, mert be volt kötözve. Jobban mondva fáslizva, mint a műtéti hegeket szokták. De a babának az egész feje be volt borítva, még a szemeinek sem volt hely kihagyva, sem a kicsi orrának vagy a szájának. Bizarr látvány volt. Aztán arra emlékszem, hogy megbeszéltük anyuval, hogy elviszem valahova, mert ugye anyunak dolgozni kell menni, tehát ő most nem tud minket elkísérni. Aztán a város egy ismeretlen pontján találtam magam, fás és árnyas utca volt, de meleg nyári nap és a Nap sugarai is átszűrődtek néhány levélen. De fogalmam sincs hova akartam vinni. Talán valamiféle otthonba, vagy intézetbe. Nem tudom. Arra emlékszem utolsóként, hogy rámmosolyog, de nem látom az arcát, bár fásli már sehol sem volt. De éreztem a boldogságát és azt, hogy hihetetlenül nyugodt a karjaimba. Aztán nem tudtam mit kezdjek vele, nem volt szívem megválni tőle és ekkor felébredtem...

Miután felkeltem, odamentem a polchoz, leemeltem a jóöreg Krúdy-féle álmoskönyvet, fellapoztam. Krúdy szerint gyerekkel álmodni viszályt, bonyodalmat jenet, idegen gyerek viszont jelent kellemes dolgot, örömöt, szerencsét is. Miután jöttek mamámék, elmeséltem nekik. Mind azt mondták, hogy gyerekkel álmodni pletykát jelent, hogy pletykálnak rólad. Ez a népi hagyomány.. Aztán az előbb kíváncsiságból, felmentem chatre és megkérdeztem Enikőt. Idézem.  Nekem ez olyannak tűnik,hogy valaki aki a közeledbe van, de nem látod..vagy nem tudsz róla segítségre szorul és a tiedre és majd ha mellette leszel vagy ha ott leszel vele akkor rendbejön. Nem igazán látok ennél logikusabb magyarázatot... nem hiszem,hogy a gyereket szó szerint kellene venni inkább egy elesett személyre utalhat és gondolom ezért is nem látod az arcát lehet arctalan tehát pl online  vagy nem tudom.

Nem tudom miért, de elgondolkodtatott ez az egész..

De még mindig nem tudom hova tenni..

My sweet angel...

Vajon miért írhattam le?...

Kaffka Margit:

LITÁNIA












Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?

Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.
Bölcsességgel írott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem. --
Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss, hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!

"Szerelem" -- ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem; -- olcsó szó ez!
Szerelem! -- így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
-- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent komoly, nagy, --
Pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
Első te, kit válallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?

Pillangóhatás

Szabó Lőrinc: 

TÜCSÖKZENE

148.

OLVASÁS

Mint a csillagokat a távcsövek,
úgy húztam körém, s egyre közelebb,
könyveken át a Világ Tényeit:
éj-nap olvastam. Mindent! Hajnalig,
kis lámpa mellett, s függönyözve a
konyhánk ajtaját. Boldogság, soha-
nem-álmodott, töltött be: Nemcsak én
vagyok (ha vagyok) bolond! Mint a fény
mihelyt szabad, oly határtalanúl
tágúlt a lelkem, nőtt, már messze túl
kíváncsiságban s reményeiben
iskolán s minden hasznon: Végtelen
nyílt elém, hisz most eszközt, szárnyakat
kaptam, repülni, s törni zárakat:
az Irodalmat: születő, arany
lángok zsúfoltak, gyerekmód ugyan,
de úgy, ahogy az első távcsövek
tömték új csillagokkal az eget

I dreamed I was missing
You were so scared
But no one would listen
Cause no one else cared

After my dreaming
I woke with this fear
What am I leaving
When I'm done here

So if you're asking me
I want you to know


When my time comes
Forget the wrong that I've done
Help me leave behind some
Reasons to be missed

And don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory

Leave out all the rest
Leave out all the rest


Don't be afraid
I've taking my beating
I've shared what I've been

I'm strong on the surface
Not all the way through
I've never been perfect
But neither have you

So if you're asking me
I want you to know


When my time comes
Forget the wrong that I have done
Help me leave behind some
Reasons to be messed

Don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory

Leave out all the rest
Leave out all the rest


Forgetting
All the hurt inside
You've learned to hide so well

Pretending
Someone else can come and save me from myself
I can't be who you are


When my time comes
Forget the wrong that ive done
Help me leave behind some
Reasons to be missed

Don't resent me
And when you're feeling empty
Keep me in your memory

Leave out all the rest
Leave out all the rest


Forgetting
All the hurt inside
You've learned to hide so well

Pretending
Someone else can come and save me from myself
I can't be who you are
I can't be who you are

Az életed bármikor elkezdődhet!

S


z


e


r


e


t


l


e


k





É


d


e


s


!

Mit miért teszünk..

Ez foglalkoztat mostanában. Állandóan ellentmondásokba ütközöm. Azt mondom, nem értem az embereket, de ugyanakkor, látom az okot. Csak nem is tudom, talán nem tudom felfogni.

Vagy valami ilyesmi lehet. Csak gondolkozom, és így ismét túlkomplikálom az egész helyzetet. Meg kéne tanulnom nem gondolkodni. Majd egyszer megkérdezem Ivettet, hogy csinálja. De most komolyan, ha szabadságra vágyik és változatosságra, pörgésre, miért van mégis egy olyan emberrel, akit nem izgat igazán, ha nem lesz. Majd eldől. Nem értem, mert ha még egy városban laknának. De nem. Fölösleges idő és pénzpocsékolás.

No és arról beszél, hogy az illető őt 10000000%, hogy szereti. Komolyan nem gondol bele, hogy ez csak a máz? Mindkettő azt mondja a másiknak, hogy szereti, de náluk ez csak, mint szó van jelen. A szerelmet nem ilyennek képzeli és érzi egy átlag ember, legalábbis én azt gondolom.

Tökéletesen megfelelnek egymásnak. Ló helyett...

Az egészben azt találom a legviccesebbnek, hogy állítólag a történteken egyáltalán nem kellett volna felháborodnom, hiszen tudom milyen lány. De most ez tényleg komoly? Az én hibám, ha a csaj ráhajt a pasimra? Ne nevettess már.. Röhejnek tartom, hogy ilyennel védekeznek. Tegnap azt írta utoljára nekem Ivett, hogy most hogy elmondtam Lacikának a dolgot kvittek vagyunk. Ezt se igazán tudom felfogni. Mármint, hogy úgysem veszti el Lacit, neki amúgyis tökmindegy mi lesz velük, akkor hol vagyunk mi kvittek? Áh. Zavaros post lett ez, a gondolataim összetettebbek voltak. Nem tudok ma fogalmazni, se kifejezni magam. Igazából este komolyan odáig jutottam, hogy leszarom az egészet. Most is ezt gondolom, teljesen meg vagyok erről győződve.

Azonban kíváncsi leszek mi lesz hétfőn. Komolyan.:D Megmondtam a drágának, hogy nem fogok felhajtást csapni, nem fogom beégetni mások előtt, de nem menekül és ennyivel nincs lezárva. Kíváncsi vagyok, hogy ha nem a monitor előtt ül, hanem szemtől szembe vagyunk, akkor is tud e ilyen nagylány lenni. Ahogy láttam tegnap, próbál felülkerekedni önmagán, sőt inkább rajtam. Előjött a kis felsőbbrendű feelingje. Olyan aranyos. Viszont élőben más lesz, elkezd majd magyarázkodni, hebeg habog, közli, hogy őt amúgy se érdekli ez az egész. Konkrétan nem mer majd beszélni a dolgokról. Ahogy sosem. Az a baj vele, hogy túl kiszámítható. Tudtam, hogy ez lesz, meg is mondtam a buszon. Viszont valahol reméltem, hogy csak eltúlzom a dolgokat. Hát nem. Ez van. Az mindkettőnk legnagyobb hibája, hogy megelégedtünk és leragadtunk a másiknál. Vagyis neki még most is tökéletesen megfelelnék, ha nem nyitottam volna akkor este ki a szám, de még akkor is olyan lenne minden, ha csak úgy csinálnék látszólag, mint régebben. Azért ez vicces. Miért nincs szüksége egy embernek valódi beszélgetésre, és szoros kapcsolatra? Oké, hogy másképp kódolták, de mindig azt gondoltam, hogy ezek alapvető emberi szükségletek, lelki hülyeségek, amikre mindig és minden ember vágyik legbelül. No mindegy, jól megmondtam a frankót a semmiről. Igyekszem az életem és a gondolataim folyamatosan átütemezni, nem gondolkodni ezen. Csak még friss, én meg szeretek agyongondolni mindent.

A legnagyobb bajom igazából csak az, hogy mi lesz a suliban. Mivel mi snekihez nem csapódtunk osztályszinten sem és suliszinten sem. Érdekes lesz. Mert nem az ember fog hiányozni, hanem hogy szünetekben ne a falat bámuljam. De majd kitalálom. Nem maradok egyedül, max egy kicsit felhúzok a napi 6-7 órára egy burkot, másik arcot. Azt már rég eldöntöttem, hogy elhatárolódom a sulis emberektől és dolgoktól, amennyire csak lehet; ahogy anno chattel is volt. Először hiányzott, szar volt, de már nem érdekel és nem is motivál semmi, hogy visszamenjek.

Más.

Rájöttem, hogy nem szeretek itt, bloggeren. Hiányzik blogolom, akkor is, ha az is szar volt. Csak mégis, annak volt egy hangulata, amit úgy érzek elvesztettem. Majd lesz valami, még kigondolom.

...és az örök

Ha egyszer végignézed és elgondolkozol rajta talán rájössz, hogy bár gyermetegnek tűnik ez a dal és kissé nyálas, akkor is igaz. Kár, hogy ez senkit sem érdekel.

People stop fighting

Angels are crying

We can be better

Love is the answer

Search inside

Are there any more tears to cry(Don't you wonder why?)

Why you feel so alone

All against the world(World , World)

Search back time

When you used to sing alone(To the music of your soul)

Song of faith you can change

It's not too late

Refren:

People stop fighting

Angels are crying

We can be better

Love is the answer

Search inside

Are there any more tears to cry(Don't you wonder why?)

Why you feel so alone

All against the world(World , World)

Search back time

When you used to sing alone(To the music of your soul)

Song of faith you can change

It's not too late

4x Refren:

People stop fighting

Angels are crying

We can be better

Love is the answer

Angels are crying

We can be better

Love is the answer

Szombat...

Szombat. Reggel korán csörög a telefon, én pedig egy újabb szívrohamon estem át. Ahelyett, hogy aludtam volna, mentem suliba.. Én hülye, pedig még csak nem is tanultunk, ugyanis Tavasz nap volt vagy mi a franc. Takarítottunk. Vagyis már aki takarított. Merthogy ugye csak a fél osztály tette tiszteletét ma a suliban és a félnek a fele volt hajlandó valamit is csinálni. A többi késett, ült, bámult, kávézott, zabált, büfézett, kiment cigizni aztán újra és újra ismételgette a fenti igen fontos cselekvések valamelyikét..
Persze, én hülye takarítottam, de minek?! Megint, mint mindig más helyett. Bár, lassan már valahogy meg se lep ez az egész. Ez a baj velem...mármint sok baj van, de most arra gondolok, hogy nem vagyok elég gátlástalan. Persze nem szexuális értelemben. Ezt magyaráztam Neked is valamelyik nap.

Unalmas, monoton, szar nap, egy a sok közül. Egyre inkább nem találom a helyem az életemben és mások életében sem. Ivett, látszólag nagy barátnők vagyunk, mert jó, hogy van kinek dicsekedni, panaszkodni, aki viszonylag elviselhető a többi degenerált közt. De ennyi. Nem jelentek többet neki. Valóban nem. Mindig ott vagyok vele, tulajdonképpen már függök napközben tőle és ő is tőlem. De ő nem azt szeretné, amit én. Én egy feltétlen és jó barátságra vágyom, nem pedig egy olyanra, amikor én teszek a másik kedvére, ő pedig kegyesen elvisel ezért. Márpedig ez van. Eszembe jut, viszek két műzlit, veszek csokit, mindig elfelezem vele. Sosincs innivalója, mindig az enyémet issza. Nem csinál angol házit, ha megcsináltam mindig odaadom neki, vagy legalább segítek. Könyörgök, hogy legalább a szavakat tanulja meg, hogy legközelebb könnyebben tudjak neki magyarázni..., elviselem a hisztijeit, vígasztalom, mikor sírva és kiborulva jön suliba, hallgatom az otthoni problémáit, hallgatom a szerelmi problémáit, elmondom a véleményem, próbálom segíteni, meglepem valami olyannal a születés vagy a névnapján, aminek tudom, hogy örülne, megvárom vele a Bartók téren a 74-est, mikor megyek mamámhoz, megvárom reggel, ha késik a villamos, két kanalat viszek, ha olyan a kajám amit ő is szeret, gyűjtöm neki a kupakokat, sokszor hülyét csinálok magamból miatta, kiállok mellette, jelentkezek helyette, ha nem veszi észre a tanár, zenét küldök, házidogában segítek, mert a barátja vagyok. Mert tudja, hogy feltétel nélkül, bármikor számíthat rám, mert ott vagyok, legyen szó bármiről. Mert az egy barát dolga. Én legalábbis azt gondolom.
Ő elviseli, ha nyűgös vagyok vagy ha nem, akkor elkezd hisztizni vagy bunkózni. Megvár reggel, ha késik a buszom, figyel, ha meséleka szerelmi életemről. Más amúgy nem kifejezetten érdekli velem kapcsolatban, mivel legtöbbször elbambul közben és megkérdezi, hogy most mi van vagy mi?...Elfelejti, amit kérek tőle, általában könyörögnöm kell százszor egy dologért, hogy tudatosuljon. Elég lehangoló, mikor beszélgetünk, de ő nem figyel rám, aztán pedig nem érti, hogy miért nem kezdem előről és hogy most akkor mi is a bajom. Csak simán csalódott vagyok. Ilyenkor és még ezer másik lépésekor csalódom abban, amit szeretnék tőle. Ő még mindig nem érti, hogy nekem nem elég, hogy suliban elvagyunk. Nekem olyan barátra van szükségem, aki ott van velem, bárhol bármikor és bármiért. Nem kérdez, csak ott van. Én ezt megadom, de nem kapom vissza és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy pofára estem. Lehet benne valami. Bár ő sosem kérte, amit adtam, legalábbis legtöbbször nem...dehát egy barát nem azért ad és cselekszik, mert kérik tőle. D e ő ezt nem így fogja fel. Ha a szemére vetem, hogy miért nem figyel rám vagy hogy unom, amit művel, azt mondja, hogy ő próbál csak én nem mondok el neki soha semmit. pedig mondok, csak azokat nem hallja meg. Azt hiszem, hogy egy barátnak az is dolga, hogy érezze, legalábbis észrevegye, ha a másik bajban van, rosszul van....szavak nélkül is. Mennie kellene. De mi Ivettel nem vagyunk barátok, én vagyok csak az ő lgjobb barátja, ő pedig nekem egy ember, aki mintha a barátom lenne, de csak magányt éreztet.
Belefáradtam, hogy én küzdök kettőnk helyett és rosszul esik, hogy egyedül most karácsonykor kaptam tőle másodszor valamit. Egyszer egy tükrös karácsonyi ékszertartót, aztán most meg egy kávéscsészeszettet. Aranyos meg minden, úgy csináltam, mintha örülnék. De megint csak csalódtam akkor is. Mert egyáltalán nem tudta, hogy mit vegyen nekem, csak bement a százforintosba és levette a polcról, mert neki tetszett, aztán nekem adta, szeretettel..
Azt viszont értékeltem, hogy legalább ezt nem felejtette el, ha már azt nem is tudja, hogy mikor van a szüli- vagy a névnapom. Nem is írja fel, hogy eszébe jusson. Nem vesz semmit, nem köszönt fel, ha nem terelődik rá a szó, hogy van. Én írtam be a telefonjába egy-két hete a dátumokat. De kár volt. Mert így már semmi értelme az egésznek. Nem fog szívből jönni..erőltetett. Nem lesz meglepetés. Imádom a meglepetéseket. Ezt sem tudja. Igazából ezt senki sem veszi észre körülöttem. Ivett olyan, mint anyám. Ő is próbálkozik, néha úgy csinál, mintha jó anya lenne és hogy tökéletes a kapcsolatunk. Ezzel megnyugtatja magát. Aztán tiramisu tortát vesz szülinapomra. Utálom a tiramisut.
Szóval próbálkozik, de sosem eléggé. Nem megyünk egyikőjükkel sem soha sehová. Nincsenek élményeink.
Egyedül vagyok. Tudom, Te szeretsz, Te velem vagy és nem kéne ezt éreznem, de egyedül vagyok. Te sem értessz sokszor, nekem pedig nincs erőm elmagyarázni, mit miért mondok, csinálok, gondolok. Csak befordulok, elszomorodom vagy észre sem lehet venni rajtam. Olyan is sokszor van. Nincs senki, aki a barátom lenne vagy lehetne Rajtad kívül igazán....nincs senki. Hogyne, persze, mindig mondod, hogy lehetne. De hogy lehetne? A sulim egy diliház, megy a számítás és a képmutatás, nekem pedig elegem van mr bőven a felszínes dolgokból. Mélyebb kapcsolatokra vágyom. Megértésre, nem kínlódásra. Mozira, fagyizásra, beszélgetésre, sétára, barátokra, emberekre, kikapcsolódásra, nevetésre, igazi nevetésre. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nem vagyok igazán közösségi ember. Ez nem igaz, mindennél jobban vágyom az emberek társaságára. Csak nem találom egyikben sem a helyem. Nem találom sehol a helyem. Sok fajta embert nehezen viselek el, de elsőre sosem mutatom ki. Mindig elviselem őket, sokáig, kifejezetten sokáig. Csak magamban könyvelem el őket, hogy ilyen vagy olyan. Kifelé sokszor nem mutatom a véleményem. Igyekszem nem rosszban lenni senkivel. Akkor sem, ha tudom milyen. Amég engem nem bánt, nincsenek nézeteltéréseink, nekem nem lehet vele problémám, nem utálhatom, nem lehetek vele ellenséges, akkor sem ha tudom milyen. Azzal, hogy utálkoznék, csak az energiám pocsékolnám. Mégis sok a nézeteltérésem az emberekkel. Olyan emberek vannak a környezetemben, akik ...nem is tudom, nem helyeslem azt ahogyan viselkednek, gondolkoznak, intézik a dolgaikat.. Itt főként sulira gondolok, hiszen nekem az a fő közösségi életem.....(most nevetek....vicces gondolat). Hihetetlenül vágyom arra, hogy érdekeljem az embereket, hogy legalább egy kicsit is foglalkozzanak velem. Alpapvetően sosem vagyok ellenséges, ha úgy állnak hozzám. De aki beszól, bunkózik, azt én miért toleráljam? Nem vagyok Szent Teréz..
Szeretnék fontos lenni, nem csak Neked, szeretném, ha vége lenne a magánynak ami bennem van, Tőled függetlenül. Ezért mentem chatre is. Egyedül voltam akkor is, hihetetlenül egyedül. Aztán hirtelen fontos lettem és érdeklődtek utánam. Kerestek, hívtak, beszélgettek velem, hosszú idő után is. Ott az lehettem, aki vagyok...kár, hogy ennek is csak az lett az eredménye, hogy hülyét csináltam magamból. Adtam..és nem kaptam visszafelé semmit. Egész végig nem. De csak a vége felé esett ez le. Néha most is úgy felmennék, beszélgetni, csak pötyögni, csak ellenni. De aztán rájövök, hogy úgyse lenne semmi olyan, mint amilyennek szeretném. Úgyis menne ott továbbra is a gyűlölködés, a kibeszélés. Nem változna semmi. Ugyanazok az emberek fogadnának. Belőlük pedig nem kell.
Csak őszinteség kellene, pici törődés és figyelem felém. Semmi más. Csak, hogy legyenek körülöttem. Elmehessünk, csak beszélgetni, vagy a másikhoz, vagy csak sétálni, vagy találkozni valahol, vagy billiárd, mozi, tánc...bármi. Csak élni akarok. Egy icipicit élni és kilépni ebből a szarból. Csak jó lenne, ha lennének körülöttem , hogy könnyebben viseljem el azokat az időket, amikor nem lehetsz velem, amikor nem lehetünk együtt. Családra vágyom, szeretetre, gyengédségre. Meglehetne mindenem, mégsincs Rajtad kívül semmim. Van egy apám, akinek fontos lehetnék, de nem vagyok, vannak nővéreim, akikkel beszélgethetnék, találkozhatnék, de nem lehet, mert csak én akarnám. Van egy nagymamám, az egyetlen még élő vérszerinti, aki csak rám akarja erőltetni a tűrést, a képmutatást, amit régen is el kellett viselnem. De nem akarom elviselni többet. Van egy anyám, akinek a társaságára és barátságára mindennél jobban vágyom, mégis mikor oda kerül a sor, rájövök, hogy hogyan reagálna és még az életkedvem is elmegy, szembesülök vele, hogy ő sem az akinek szeretném, hogy legyen. Van egy barátja, akivel jó lehetne a kapcsolatom, akit érezhetnék szinte az apámnak, akinek szintén fontos lehetnék, de nem vagyok, mert nem olyan ember, akiben bízni tudnék, sosem úgy viszonyul hozzám, valahol érezteti, hogy ha tesz is értem valamit, az csak anyám miatt van. Ilyen kapcsolatokra pedig nem igazán van szükségem. Ilyenkor jövök rá, hogy tulajdonképpen családom sincsen, hiszen élek emberekkel, de nem ismernek és én sem őket. Csak gondoskodunk egymásról, elférünk egymás mellett, de ennyi. Nincsenek igazi érzelmek, nincs kedvesség, nincsenek kedves és szép emlékek, nincsenek fényképek, nincsenek képek rólunk, közösen....csak a megszokás van és az elfogadás bár inkább beletörődésnek nevezném. Nem jönnek vendégek, nincsenek anyámnak barátnői, nem mozdul ki, csak Tiborral vagy csak dolgozni jár, bevásárol...ilyenek. Nem akarom ezt. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Ilyen életet se akarok. Mert ha csak ilyenem lehet, akkor inkább nem akarok felnőni, nem akarom ezt megélni. Sokszor mondod, hogy nem érzed, hogy leszel majd öreg, hogy lesz majd szokványos életed, hogy nem fogsz sokáig élni. Mostanra azt hiszem az én érzéseim is kezdenek hasonlóvá válni. Mindennél fontosabb vagy a számomra, sosem foglak elengedni, hihetetlenül szeretlek és ragaszkodom hozzád.Ez az egyetlen dolog, amiért látnak az emberek mosolyogni vagy örülni, másért nem. Csak, mikor Rólad van szó, vagy csak az emlékeinkről. De tudom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek szeretnél. Olyan ez, mint amit én várok anyámtól vagy Ivettől. Szeretsz, nagyon, de aztán mindig szembesülsz vele, hogy nem az igazi ez az egész. Sokszor van, hogy nem értelek meg, vagy Te nem értessz engem. Sokszor próbálkozol és sokszor próbálkozom. De túl sokszor nem találjuk a közös utat. Mindketten szeretnénk, hogy tökéletes legyen a kapcsolatunk, de mindketten máshogyan látjuk a dolgokat, mit hogy kellene, és így csalódunk, mikor nem azt kapjuk egymástól, amire számítunk. Pedig annyira próbálkozunk, mindketten. Ezért vannak a vitáink. Ezért nem értelek én Téged és ezért nem látsz igazán Te sem az én fejembe. És ez a bőgés dolog is. Nem vagyok, vagyis nem voltam ennyire labilis sosem. Nyár óta teljesen máshogy tudom kezelni a dolgaim. Azóta bőgöm el magam minden szaron, azóta nem tudok magamon igazán önkontrollt gyakorolni. Nem megy, próbálkozom , de nem megy. Lassan teljesen hülyének, illetve inkább becsavarodottnak érzem magam és mégjobban fáj, mikor Te is így érzed...ezért sértődöm olyankor annyira meg. Nem normális ez, tudom, de nem tudom mit kéne tennem még ellene. Meguntam ezt is.. Unom az összes dolgom, amit leírtam, ami nem jó. Unom, hogy hiába vannak céljaim, senki sem hisz bennem. "Tökéletes közgazdász lennél, inkább, mint vendéglátós..."
Lehet. És? Akkor mi van? Ez az álmom, hatodik óta ez van bennem. Imádok sütni, imádok készülödni, ha jön vendég. Mindig figyelem az étteremben a pincért, a terítéket, az étlapot, az étel díszítést...Ez az álmom. Honnan tudja bárki is milyen lennék? Ezért olyan igaz, amit egyszer kiírtam magamról iwiw-en. Senki nem ismer engem igazán. Csak egy képet lát és egy véleményt alkot rólam, és azt hiszik, már ismernek, azt hiszik, hogy az a kép helyes, amita tanáraim látnak, azt hiszik az osztálytársaim, hogy olyan vagyok, mint amileynnek hisznek, Ivett is hisz valamit, Te is hiszel. De érteni senki nem ért. Te sem. Senki sem. Igazán senki.
Senki nem gondol bele, hogy talán amit lát, nem is a teljes igazság. Senki nem hiszi el, hogy tudok más is lenni. Csak el vagyok könyvelve és ennyi. Az igazság és, ami bennem van senkit nem érdekel.
Nem akarok olyan lenni, mint anyu...nem akarom..

Egy dal a sok közül

Nem kell hogy félj,hisz te vagy a fény
Csak a csend beszél,
színes képek mikre vágytam rég
Hallgasd hát ez most az én mesém!
Szívemben régóta élsz,
Utam végtelen Veled,
Érzem, hogy rád vártam rég,
Ez a végzet azt hiszem!
Tudtam azon a hajnalon,
Majd a börtönöm végre elhagyom
Hirtelen jött és fájt nagyon,de éreztem
Nem lesz több ilyen
Két karod most az oltalom
Melletted ébredek, veled álmodom
Hirtelen jött és jó nagyon,
Érzem, hogy nem lesz több ilyen!
Száz jelzést küldtem feléd,
Tiszta lényed átölelt,
Álltam és vártam, hogy lépj
Olyan rossz volt nélküled!
Nem kell, hogy félj!
Vártam rég!

A mumus, avagy egy kisgyerek félelmei...

Jópár hete már, hogy olvastam az egyik portálon egy cikket. A kisgyerekek félelmeiről szólt. Egy anyuka írta le tapasztalatait a témával kapcsolatban, mind a kisfia, mind a saját elfelejtett és még el nem felejtett félelmeivel kapcsolatban. Aztán a cikk után még több száz olvasó írt hasonlóként. Igazán érdekes volt egyet-kettőt olvasni. A napokban viszont, most, hogy ilyen szeszélyes az időjárás és a szél nem kímél semmit, a tetőtér rejtelmes hangjai is előkerültek. Arra gondoltam hát, hogy összeszedem egy-két régebbi és nem olyan régi gyerekes félelmemet. Én mindig féltem a mozgólépcsőtől, a mai napig sem megyek vele szívesen. Jó, bár már tudom, hogy nem fogja beszippantani a lábam, ha nem lépek le időben, de ez mégis valahogy belémivódott. Olyan ez, mint hogy egész kicsi korom óta féltem attól, hogy be fognak hozzánk törni. 3-4 hónappal ezelőttig féltem tőle.. jó idősebb koromban tudatosult, hogy nem...de aztán este mikor megroppant a laminált padló, vagy megzörrent valami, mindig rámjött a frász. Ennek az vetett véget, amikor padlásszobám lett, majdnem 17 voltam már. A padlásszobának az volt az átka, hogy mögötte meghagytuk a padlást eredeti funkciójában. Namost az ott sem szigetelve nem volt, se semmi.. és hát a szél fújt, én pedig megszoktam az idegölő zajokat. Azóta jókat alszom.Még egy félelmem volt, vagyis tart még ma is. Mégpedig, hogy írtózom az egerektől és a bogaraktól, pókoktól. Magam sem értem, mégis olyan hisztérikus rohamaim és félelemérzetem van, ha meglátok egyet, hogy az valami hihetetlen, pedig már nem az oviba járok.. Történt egyszer, hogy mikor kész lett a padlástér, fennt volt már egy-két bútor, össze-vissza rakosgatva, az egyik alatt egyszer megláttam egy döglött egeret. Komolyan mondom, akár szégyen, akár nem..elsírtam magam, annyira megijedtem. De most komolyan, mikor hirtelen valami megdöbbent és megijedsz tőle, olyannyira, hogy a szíved egy pillanatra kiugrik a helyéről, az valami vérfagyasztó érzés.

Wííííííííí vagy valami hasonló ^-^

Tavasz, tavasz , tavaaaaaaaasz van. Fel sem tudom fogni. Egyszerűen imádom, hihetetlenül. Furcsamód kitörő boldogságot hozott nekem ez a nap, pedig csak annyi történt, hogy kisütött a Nap és kikaptam egy 5-ös turizmus tz-t. Utóbbiban pedig nincs semmi különleges, tehát nem attól bolondultam meg ennyire. :D De vigyázat, egész nap kórosan jókedvű voltam. Ez már fájdalmas!! Főleg, hogy jópár hete már nem igazán voltam a helyzet magaslatán. De ilyenkor, mikor nem fagyok össze egy pólóban és egy vékony kabátban, áhh...leírhatatlan. Egyszerűen újjászületek vagy nem is tudom. Jesszusom, látszik, hogy nem vagyok önmagam, de nem baj, most nem érdekel.

Mellesleg már régen jártam szegény blogom háza táján, dehát nem volt ihlet, sem kedv, sem öröm. A bánatait pedig ki szereti még olvasgatni is? Na ugye...


Imáááááádom ezt, annyira jól esik hallgatni. Hangosan dúdolok.... ez már lassan kórosan fájdalmas.:D
Viszont a tyúxar.hu jóvoltából találtam youtube-on egy videót, ami a soproni hazafias reklámát figurázza.
Ez ellen szólnom kell, sőt muszáj...
Nekem, és most kövezzetek meg (légyszííí) nagyon tetszik az alapötlet és maga a reklám is, a pasi is jól csinálja a szerepet..hangsúlyoz, artikulál, beleél...egyszerűen számomra rendben van a reklám. A legtöbb embernek azonban, ahogy már sokaktól hallottam, az agyára megy. De miért is? Mert a hagyományokat hozza elő és az értékeket, és nem valami mai, unalmas és agyonutánzott divatmajmolást? Igen, ma nem fontos a sárga villamos, sőt sokan utálják a mákos gubát és 15 éves korára mindenki elfelejti az anyám tyúkját, sőt magával a magyar nyelvvel sincsen teljes mértékben tisztában.. ...és az ilyen emberek húznak le egy olyan reklámot, amit, ha meghallok egy nap 3-adszor, nem megyek a falnak? Nem hinném, hogy ezzel egyedül lennék. Miért nem divat megbecsülni a dolgokat? Helyette tönkretesszük a világ egyik legnehezebb nyelvét, tűntetünk és árpádsávozunk a cnn-en orrba-szájba, valamint egyik honfitársunk jobban húzza a másikra a vizes lepedőt, mint a másik. Ez az én hazám ma, Magyarország.


Ettől függetlenül vannak igazságok a paródiában, sőt. De akkor is. Talán el kéne gondolkozni az embereknek, sőt leginkább a reklámszakembereknek, hogy milyen is a jó reklám..Ami mögött igényes munka és szervezés áll és nem visz Bennünket teljesen az őrületbe, mint például a Bref súrológél, vagy a Cillit bang....Blőőő..

Visszatérve a jó hangulathoz, ezután a kis kitérő után szeretnék egy nekem mostanában nagyon tetsző dallal zárni.


További szépet, jobbat és Boldog Tavaszt!!!
:)^^(:

Ma reggel felébredtem, láttam süt a Nap és gyönyörű az idő. Éreztem a tavaszt. Úgy döntöttem, megtisztítom az ablakokat itt az emeleten. A tetőablakaim és az előszobait, aminek olyan hülyén szar az alakja. Utálok ablakot pucolni, de legfőképp tetőablakot. Hálátlan egy meló. De most nem éreztem semmi utálatot vagy nyűgöt, csak olyan kedvem volt, hogy megpucoltam az ablakot. És tiszta lett. Mindegyik. Most pedig szakad az eső. fél hat van. A munkámnak annyi. Nem értem. Minek csinál az ember valamit, ha az órák, percek múlva semmivé lesz? Nem vagyunk mi Don Quijote-k. Akkor mégis miért? Mert addig a pár óráig szépen ki lehet látni? Szépen süt be a Nap, egy folt sincs... De csak pár óráig, csak múló állapot. Akkor mégis miért csináljuk?

Rá kéne jönnöm. És most nem az ablakpucolás értelmére gondolok..

Fura világ ez

Újabb hét, második napja telt szinte el már, legalábbis a kellemetlen kutyakötelességek 80%-án túlvagyok mára (is).
Ebben a tanévben érzem leginkább, hogy utálok suliba járni. Tudom, ismerős az érzés, az általánossal is ez volt. De alapjában véve nem az oktatással, vagy a tanárokkal van a probléma(***mély sóhaj:D). Az a baj, hogy a mai diákéletének szerves része, hogy megkeserítse a másik életét. Akár tanárét (ez alapkövetelmény), akár másik diákét. Az a probléma leginkább, hogy a mai divatos diák előszeretettel nem tanul, nem csinál házit, olvas pletykamagazint, zenét hallgat az óra közben, szemtelen, megengedhetetlen stílusban beszél a tanáraival, akiknek szerencséjük, hogy a a szembeköpés most épp nem divat, mert különben az anyagzsepik aranykorát élné a társadalom megint. Egyszerűen szánalmas, hogy az a diák, aki ezekkel a felettébb hasznos és kifejezetten készségfejlesztő tevékenységekkel foglalja le magát "tanulás" címszó alatt, még pluszban elvárásokkal és hatalmas egoizmussal is rendelkezik. Fel van háborodva, ha nem kap például jó jegyet, ha egész órán csendben nem csinál semmit. " De tanárnő, nem csináltam semmit, most miért nem kapok 5-öst? Csendben voltam egész órán!" Egész nap, minden héten ezt hallgatom, kissé már unalmas. De a vicc az egészben az, hogy az efféle diákok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy "bezzeg az Xy (jelen esetben vegyünk engem;))(mondjuk majdnem minden esetben ez van) miért kapott erre 5-öst vagy 4-est vagy akármit?"

Jó példa erre, hogy ma kikaptunk egy irodalom dolgozatot. Ami természetesen a megírás napján újabb népfelkelést szült, mert mi az, hogy íratni mer a tanár, anélkül, hogy bejelentette volna, ráadásul olyan vers elemzése a feladat, amit még a tanárnéni nem rágott a szánkba, magyarul ismeretlen. Tehát, Ady két kevésbé híres, ám annál jobb verséből kellett összehasonlítást írni, összefüggő mondatokban, nem vázlatban(!)(újabb felháborodás, mivel a 11/A szakközépben a szavatos mondatalkotás nem tartozik az erősségek közé). Ígytehát, én, azaz Xy hozzá is fogtam még kb 3 emberrel együtt a 27-ből a dolgozatnak, amég a többi üvöltve nyílvánította ki nemtetszését. Izgalmas és megnyugtató idilli pillanatok voltak. Tehát, én, mint Xy, életemben kb először kissé megijedtem, mert, mint ahogy eddig soha, aznapra sem tanultam magyart.(mert minek???) Kissé nehéznek éreztem a feladatot, de mikor belelendültem, nem volt már akadály, előjött a szokásos kifejtős stílusom, amit Kertainé annyira szeret. Tehát írtam ismét egy Irodalom: 5 Helyesírás: 5 eredményű dolgozatot. Amit, ahogy már mondtam, ma kaptam meg. Óra után, odamentem a tanárhoz, volt egy kérdésem a dolgozatommal kapcsolatban, pontosabban egy hullámos piros vonallal és egy mellé aggatott formás kis kérdőjellel kapcsolatban. Ígytehát mély analizálásba kezdtünk a tanárnővel, mondta az érveit, kivédtem, láttam rajta, hogy unja. De nem szeretem, ha valamit jól csinálok, mégis van benne valami hiba(nem szőrszálhasogatás, csak precízségre törekedésnek hívják!!). Kevés dologhoz van tehetségem (a hisztin kívül...ide majd nem kérek megjegyzést). De az irodalom egy olyan dolog, ami mindig ment, amire életemben nem készültem, mégis mindig ment álmomból felkelve is. Az irodalom az nekem, mint a sportolóknak a tehetségük, vagy maga a sport. Szeretem, óvatosan szenvedélynek is nevezhetném, de ez egy aprócskát barokkos túlzás lenne. A lényeg, hogy ez a talán egyetlen dolog, amivel tudok érvényesülni, ami igazán megy. Ígyhát, szerintem érthető, hogy megkérdeztem, mi volt a hibám, a jegyemtől függetlenül. Eközben az osztály egyik "nagyfiúja" név szerint R.(aki mellesleg súlyt emel, tehát egy 160 kilós állat, kopasz fejjel, kevés ésszel) elkezdett beszólogatni, miközben én a tanárral beszéltem. A beszólását érdemes idéznem, csak a hitelességem kedvéért: "Xy bazdmeg, miért nem örülsz a szájbabaszott 5-ösödnek és fogod be a pofád, más bezzeg kettest is alig kapott, az 5-ösnél meg úgyse kapsz jobbat, szóval ne nyaljál..."(részlet volt)

Tanárnő nem fűzött ehhez a kis kedves monológhoz semmit, csak rámnézett, majd ráhagytam a beszélgetést, mondván, jó, mindegy. Eközben R. további kedves megjegyzései kísérték végig a maradék szünetemet és az utolsó órát is. Óra után indultunk haza I.-vel és megkérdeztem tőle naívan, hogy most komolyan mi rosszat teszek én ezek ellen mindennap? Mindig ez van, ha én valamit jól csinálok, akkor szar vagyok. Erre I. azt mondta, amit eddig is tudtam, "Mert idióták és tisztában vannak vele, hogy sosem fognak olyan irodalomdogákat írni, mint te..." Igaza van, tudom. De attól, hogy nekem megy, másnak nem, miért én vagyok a rossz? bár, igaz lehet a mondás, hogy

"Ha nekem szar, legyen az neked is." Például én nem emelek súlyt, nem is próbálkozom vele, nem is vágyom sikerre azzal kapcsolatban. Ez miért nem olyan? Mások, sokak hozzáállása miért olyan egyszerű és sokszor primitív? Miért érzi mindenki különlegesnek magát, holott nem tesznek le semmit az asztalra? És miért várják el mégis a sikert, az elismerést?

Annyira buták néhányan. Irígykednek olyasmire, ami nekik is meglehetne, ha dolgoznának érte. De ülni és várni a sültgalambra a babérkoszorúval együtt sokkal egyszerűbb, én elhiszem.
A legrosszabb az egészben nem az, hogy a diákok ilyenek, hanem, hogy szinte az egész ország, "közösség" amiben élünk. A legtöbben csak ülnek és várják a jót, a pénzt, a sikert, a kevesebb ezt, a több azt. Fel vannak háborodva, ha valami nem működik gördülékenyen, mégsem tesz érte senki semmit. Mégis jogaik vannak, azok sérthetetlenek, csak nekik ne kelljen semmit tenni a jóért vagy bármiért...(Jó példa Miskolc) Ilyen világban élünk. Sokaknak ezt tanítják otthon az intelligens szülők, így nem is csodálkozom már igazán, hogy a gyerek is ilyen. Egyszerűen csak elkeserít és szánalmasnak tartom és szerencsésnek érzem magam, hogy kaptam észt a szemüveg mellé.

Ennyi voltam mára, megyek "tanulok" és várom Őt. További szebbet és jobbat.

(Xy helyett R.A.)

A mai nap képekben