Új év és megint itt.

Az, hogy fordult egyet a naptár semmin nem változtatott. Ugyanúgy jöttem vissza, ahogy elmentem. Na jó, mégsem. Kis reménysugár félék voltak bennem, mikor haza rohantam ebből a havas, hideg-rideg akármiből, de nem..semmi sem változott. Ugyan olyan üres és hideg minden belül, mint a lakás.

Egyszerűen nem tudom magamat és a dolgaim felpofozni ebből a tejfölös ködös, álmos akármiből. Borzasztóan nyomasztó. Nyomaszt, hogy megint nem vagyok önmagam.

Mindig ez a sok nyafogás. Ennek is véget kellene már vetni. De azt hiszem, ahogy Zs. is mondta, így könnyebb élni..túlélni, túllendülni... Nem igazán tudom. A sok régi hülyeségem kezd visszaszivárogni az életembe, ami nem jó és ez a hely nem segít jobban rajtam. Sőt.

Le kell megint állítanom magam és a képzeletem. Mert a sírba fognak vinni.

Minden kis tollpihében megint kezdek párnákat látni...pedig néha, a tollpihék egyszerűen csak tollpihék. Sosem lesz belőlük párna. Ahhoz túl kicsik és kevesek...

Más.

Évértékelés. Ez az a dolog, amit még sosem csináltam. Inkább utóbbi két évet értéklenék, vagy legalábbis szösszenek valami hasonlót.

Viták és veszekedések, fulladás, nagykorúság, fájdalom, tanulság, csalódás. Ez volt 2009. Szerettem is, de inkább nem. Elzavartam a káoszt az életemből és észre sem vettem, hogy egy másikba léptem át. Egy sokkal sötétebbe. A saját káoszomba. Ahol nem a másik bánt. Hanem, ahol magamat bántom. Keserédes hangulata volt annak az év végének. Bulik és a jóságos Tündérkeresztmama. Aztán már csak utóbbi. Mert csak Ő maradt meg. El is felejtette néha-néha kicsit az ő múzsáival és édes-kedves, jóságos szavaival, hogy igazából mi is van körülöttem. Aztán jött a 2010. új döntések és hatalmas botrányok kíséretében. Aztán el lett döntve, a fájdalom és harag, az utolsó cérnaszál minden elpattant. Nem volt senki. Csak én voltam magamnak. Kegyetlen az olyan. De aztán jobban belegondoltam és rájöttem, hogy semmi sem változott. Inkább csak felfrissült a tény, hogy mekkora pókháló is van körülöttem. Én meg vergődök benne, mint egy halálra ítélt légy. Izgalmas dolog.

Egyetem másik nagy csalódás árán sikerült. Ezúttal nem másokban, csak magamban. Hogy még ez se tudott összejönni stbstb..érzés. Mindegy, túlléptem rajta. Volt még azon a nyáron Balaton, ami felháborítóan szánalmasra sikerült és volt Sziget. Istenkém, Sziget.. Komolyan mondom, hiába voltam társasággal, mégis csak a Fiúk húztak ki. Tündérkeresztmama, a Pillangótündér és a Mostohagyerek persze mind visítoztak velem...értettük is, mit érezhet nagyjából a másik. De engem, engem talán nem értettek. Nekem Sziget volt a kapu, a lehetőségeim és egy új, egy jobb vagy legalább szabadabb élet felé. Persze ez a lufi is gyorsan kipukkadt, de az az élmény, az az energia, az a megfoghatatlan valami, amit ott éreztem mindig el fog kísérni. Bármennyire banálisan és tündérkeresztmamásan is hangzik ez az egész.

Élet. Új. Egyetem. Új város, új emberek. Sok új ember, mégis még mindig egyedül vagyok hideg és üres, mint a lakás. Szánalmas. Lányok, persze szeretem Őket. De ez vegyes. Senki nem mer és talán nem is akar úgy belevágni a dolgokba, ahogy a Nagykönyvben. Persze ezt ki ne értené meg?...Csak Tudod, az az érzés. *Az* az érzés. Na az kitörölhetetlen. Persze az ember mindig a veszte felé rohan, csak én valahogy sose jó vonatra szállok. Mindig mindegyik tele van.

Kávézás.

Ez a 2010-es év legjobb és legkedvesebb új szokása. Ritkán, de olyanokkal, akit szeretek.

Latte.

Árkád. Frei. *Capella. Dugonics.

De végsősoron az élet nagyot fordult ez alatt az év alatt. Ezalatt a két év alatt.

Eljutottam odáig, hogy elszörnyedjek a régi döntéseimtől.

Eljutottam odáig, múlt héten egészen pontosan...hogy hajlandó legyek számításba venni a tényt, hogy talán nem is vagyok annyira szánalmas és taszító, mint azt érzem. Szerettem ezt az érzést. Hihetetlen volt. Ez valami újnak a kezdete, valami másé, valami nagyobb változásé. Bennem, velem. Kezdem elengedni a múltat.

Ezt, az érzéseket, a pillanatokat, az emlékeket és nem utolsó sorban az új és régi kincseket köszönöm Neked 2010!

Túl sok a kérdés, kevés a pont.